Elsötétít a Wikipédia

A Wikipedia alapítója, Jimmy Wales bejelentette, hogy az online enciklopédia ideiglenes elsötétítéssel tiltakozna az új amerikai internettörvény, a Stop Online Piracy Act bevezetése ellen. A feltételes mód oka, hogy Wales az akció előtt mindenképpen konzultálna az internetes lexikont író és karbantartó önkéntesek közösségével. A Wikipedia olasz kiadása október elején egyébként egy hasonló akcióval tiltakozott a helyi médiatörvény átalakítása ellen, sikerrel: a kormány visszakozott, és a parlament végül elvetette a korábbinál sokkal szigorúbb szabályozást.

A SOPA rövidítés alatt rövid idő alatt hírhedtté vált amerikai törvénytervezet december közepén kerül a szenátus elé, és a bejelentése óta heves viták kereszttüzében áll. A törvény példátlan szigorral csapna le az online kalózkodásra, többek között a kínaihoz hasonló tűzfallal vonná körbe Amerikát az illegális internetes tartalmak kiszűrésére, és a webes szolgáltatókat tenné felelőssé a felhasználóik által elkövetett jogsértésekért.

A törvény mellett lobbizó szórakoztatóipari cégek, médiavállalatok és szoftverfejlesztők az érdekeik megvédését várják a törvénytől. A törvénnyel gyakorlatilag halálra ítélt közösségi oldalak vezetői eközben azzal érvelnek, hogy az igazi kalózok ezernyi kiskaput találnak majd a szabályozáson, míg a közösségi média, és úgy általában a felhasználói tartalmakkal operáló weboldalak működése teljesen összeegyeztethetetlen az elveivel.

Wales a Wikipedia hivatalos álláspontjaként Eric Schmidt Google-vezér véleménye mellé áll, és azt mondja, a törvény sokkal többet árt, mint használ. Gyakorlatilag a korlátlan cenzúra jogával ruház fel vállalatokat, miközben bűnözőnek bélyegzi felhasználók millióit, és kriminalizál olyan hétköznapi online tevékenységeket, mint a linkelés a nem garantáltan tiszta tartalomra.

A Wikipedia önkéntes szerkesztőinek többsége támogatja Wales ötletét, de sokan érvelnek amellett, hogy az online lexikonnak nem kellene politikai állásfoglalást tennie, még akkor sem, ha az a saját működését befolyásoló törvénnyel kapcsolatos.

Forrás: Index

Címke: ,