Az NFM innovációs 5 pontja

Május 18-án,  jelentette be Nyitrai Zsolt államtitkár azokat a programokat, amelyeket az államtitkárság prioritásának lát. Az Államtitkárság szakmai programjának középpontjában többek között a fiatal kutatók, innovátorok, innovatív vállalkozások számára ösztönző programok kidolgozása és elindítása áll. A pontokat az Innovációs TechShow füzete tartalmazta.

1. Program: A Magyar Innovációs TechShow 21 leginnovatívabb vállalkozása és feltalálói szám ára pilot inkubációs programot indítunk, melyben az állam a rendelkezésre álló eszközeivel felkészíti ezeket az innovációs vállalkozásokat a hazai és nemzetközi piaci kihívásokra.

2. Program: Ezzel párhuzamosan a fiatalok számára szintén 2011-ben elindítunk a kormányzat, a szakmai szervezetek és az infokommunikációs innovációs klaszterek, valamint az állami befektetői alapok együttműködésében egy kreatív alkotóműhelyt a millenárison a Neumann Ház szervezésében. A kreatív alkotóműhely megteremtése egy létező űrt kíván betölteni, mely az elérhető kutatási infrastruktúrán jelentősen túlmutatva szakmai mentorálással, a fiatalok üzleti menedzsment tudásának bővítésével tulajdonképpen az infokommunikációs iparág – mint magyar húzóágazat – innovációs tevékenységét kezelő ügynökségként is működik majd.

3. Program: A hazai üzleti kultúra az elmúlt években kezdett megismerkedni a hálózatos gazdaságban és együttműködésben rejlő üzleti és innovációs előnyökkel. Az infokommunikációs szektor e tekintetben is az élen jár: az IKT innovációs akkreditált klaszterek az elmúlt két évben közel 40 innovációs projektet indítottak el, amelyek eredményei már 2011-ben nemzetközi szinten is versenyképes magyar termékek és szolgáltatások lehetnek. Fontosnak tartjuk, hogy a hálózatos gazdaság előnyeit kihasználni képes, professzionális menedzsment-háttérrel felállított minősített innovációs összefogások (pl.: klaszterek) létrejöttét és/vagy továbbfejlesztését támogató, működésüket piaci és társadalmi eredményekhez kötő programokat indítsunk.

4. Program: Az Európai Unió Innovációs Unió célkitűzésének megfelelően intelligens város programot indítunk, melynek fókuszában az a nemzetközi célkitűzés áll, miszerint növelni kell azon városok számát, amelyek legalább 20%-kal képesek csökkenteni a CO2 kibocsátásukat, 20%-kal képesek növelni a megújuló energia-felhasználásukat, és legalább 20%-kal képesek növelni az energia-felhasználás hatékonyságát a végfelhasználóknál az okosmérések elterjesztésével.

5. Program: Továbbmenve, a fogyasztók számára olyan kampányokat, programokat indítunk, melyben bemutatjuk számukra, hogy az életük minőségét és a helyi gazdaságot miképpen javíthatják az energiafelhasználás hatékonyságát javító befektetések, a megújuló energiaforrások felhasználása és az energiamenedzsment rendszerek, a smart metering elterjesztése, vagy a városi közlekedés hatékonyságának növelése.

Címke:


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI