eInclusion.hu – Tudásbázis

Az elmúlt hónapokban érdekes adatok láttak napvilágot a kiadócégek veszteségeiről, amelyekből az derült ki, helyzetük korántsem olyan kétségbeejtő, mint korábban állították. A szigor ennek ellenére nemhogy enyhülni nem látszik, de a nemzetközi szerzői jogokat szabályozó ACTA kiszivárgott javaslata szerint akár erősödhet is.

Mást gondol erről Gerényi Gábor, a Kalóz blog szerzője: véleménye szerint a kiadók, szerzői jogvédők egyelőre jól elvannak az ijesztgetéssel, és nem is lépnek tovább. Nyilvánvalóan és kimutathatóan zsugorodik az üzlet, de nem olyan mértékben, ahogy azt az iparág képviselői állítják. Ennek legjobb bizonyítéka egy, a közelmúltban megjelent felmérés, amelyet az amerikai kormány kérésére készített az Egyesült Államok számvevői hatósága. Megállapításuk szerint a szerzői jogvédők gyakran saját érdekükben csúsztatnak, és megalapozatlan adatokat szolgáltatnak.

Mégis mi indokolhatja az egyre inkább erősödő szabályozási kényszert, ami most már nem csupán kormány-, de nemzetközi szinten is jelen van? Gerényi szerint a kiadók félnek attól, hogy ha nem mutatnak elég erőt és elszántságot jogaik védelmére, akkor végérvényesen átszakadhat a gát, és az internetezők azon része is elkezdhet letölteni, amely eddig még elgondolkodott a dolgon.

Koncert és média

Az intézkedések jó része pedig erősen kontraproduktív, ma már nem csupán a fogyasztók fordulnak el a kiadóktól agresszív viselkedésük miatt, de egyre több művész érzi úgy, hogy megfojtják a zeneipari óriások. Elképzelhető, hogy olyan fokra hág az ijesztgetés, hogy lassan minden tartalom ingyenes lesz. Az erős versenyben már most is sokan ingyen kínálják letöltésre tartalmaikat, mégis meglehetősen jól megélnek. A koncertipar ugyanis az elmúlt években töretlenül növekedett, az emberek még mindig szívesen járnak koncertre. Egyre nagyobb teret kapnak az egyes szakmai kiállításokon a színpadtechnikával, látvánnyal és hangosítással foglalkozó standok. Az élőzene előretörése komoly potenciált rejt magában, ezt azonban hazánkban még egyáltalán nem használják ki.

Szemléletváltásra lenne szükség ezen a területen is, hiszen a Kalóz blog szerzője szerint míg külföldön szinte minden kis bárban, szórakozóhelyen élőzene szól esténként, addig a magyar kávézókban ez még nem gyakorlat. Üdvözlendő kezdeményezésként hozta fel a nemrégiben nyílt Costa Café-t a Nyugati téren; igaz, itt sem zenekar játszik, de délutánonként egy DJ szórakoztatja a vendégeket. Egy ilyen akció – amellett, hogy munkát ad egy DJ-nek – még vendégeket is vonzhat az intézménybe, és jobb hangulatot garantál, mintha valamelyik kereskedelmi rádió szólna.

Mindemellett az ajándékozás is mindig komoly faktor lesz, a letöltés sosem fog kiváltani egy lemezt, az ajándéktárgyak árusítása pedig ipari szinten is működhet kifizetődően. Mindig lesznek rajongók, akik szívesen vásárolnak zenekaros pólót, sapkát, és természetesen óriási piaca van a limitált kiadású lemezeknek is. Magyarországon ennek szintén csak kezdeményei vannak: Ákos bluray koncertfelvétele sorolható például ebbe a kategóriába, ami valóban a kemény magnak készült, limitált példányszámban.

Hogy még mindig nem lehetetlen eladni tartalmat, arra több innovatív példa is létezik. Gerényi egy törökországi hotel példáját hozta fel, ahol szabadságát töltötte. A hotel mindennap azonos időben lejátszott néhány aktuális helyi slágert a vendégek szórakoztatására. Az ott eltöltött néhány nap után már mindenki felismerte, megkedvelte a dalokat. Kijelentkezésnél a recepciós egy, a lejátszott dalokat tartalmazó lemezt tett a távozó vendégek elé, akiknek többsége örömmel fizetett 10 eurót azért, hogy bármikor visszahallhassa a kellemes nyaralás aláfestő zenéjét.

Mennyi a sok?

Gerényi azonban hozzáteszi, az élőzene erősödése és a stúdiózene piacának szűkülése egy kellemetlen hatással is jár. Az eddig jogdíjakból élő sessionzenészek, dal- és szövegírók veszíthetik el megélhetésüket hosszú távon.

A cél természetesen nem a szabályozások teljes eltörlése és a szabad rablás bevezetése, de kompromisszumot kell találni a vasszigor és a teljes szabadság között. Az internetszolgáltatók megsarcolására, kvázi matricázására hatalmas felhördülés volt a válasz. Az előfizetők jogosan félnek attól, hogy a keletkező többletköltségeket rájuk hárítja a szolgáltató. Arra azonban kevesen gondoltak, hogy kiszámítsák az emelkedés mértékét, ami előfizetésenként körülbelül féldolláros pluszterhet jelentene.

A kérdés azonban marad: ha az internet-előfizetéssel egyúttal szerzői jogdíjat is fizet a felhasználó, akkor onnantól bármit letölthet? A válasz természetesen nem, ami ismét megkérdőjelezi a pluszköltségek jogosságát. A jogvédő piac jelenleg óriási, hazánkban 12–13 milliárd forintos éves forgalmat bonyolítanak a különböző szervezetek. Ezek az összegek leginkább a televíziók, rádiók, éttermek, áruházak befizetéseiből jönnek össze. Nyilvánvaló, hogy a cd-k, dvd-k, memóriakártyák forgalma után beszedett jogdíjak kiesése nem tenné tönkre a kiadókat.

Közös érdek

A szerzői és szomszédos jogok szükségességének elismerése mellett azonban vannak olyan területek, ahol a szerzői jogvédelem kifejezetten káros. Magyarországon erre az egyik legjobb példa az állami televízió esete, amelynek hatalmas archívumát nem lehet nyilvánossá tenni, mivel a jogvédelem ezekre a tartalmakra is vonatkozik. Annak ellenére, hogy a műsorok adó formájában beszedett állami pénzből készültek, nem tehetőek ingyenesen hozzáférhetővé.

Jogos kérdés, hogy ha az állampolgárok egyszer már megfizették a művek elkészítését, miért fizessenek ismét azok megtekintéséért? Ezen a területen szerencsére érezhető a lazulás a Gramofon Online és a Híradó Online megjelenésével. Civil kezdeményezésként az index.hu hírportál is szép sikereket ért el: az általa létrehozott magyar filmadatbázis révén az olvasók teljes filmeket tekinthetnek meg. A szerzőkkel és jogtulajdonosokkal megegyezve ingyenessé tett tartalmak óriási tömegeket vonzanak.

Gerényi szerint a kezdeményezés fontos modell, ami rámutatott az ilyen tartalomszolgáltatás erejére. Sokan jobban szeretnek otthonról kényelmesen megnézni egy filmet, mint moziba menni, őket csupán ezzel a módszerrel lehet elérni. Arról nem is beszélve, hogy a kis költségvetésű vagy rétegfilmek promóció hiányában csak ilyen módon juthatnak el egy szélesebb közönséghez.

Létezhet akár fizetős modell is extra szolgáltatásokkal; ez természetesen visszaesést okozna a nézettségben, de annak mértéke egyelőre nem megjósolható.

Lehet más a szabályozás?

A szerzői jogi szabályozás egészen biztosan változni fog a jövőben, de talán nem olyan irányban, amilyenben azt a jogvédők szeretnék. A kérdés hatalmas tömegeket érint, esetleg olyanok is foglalkoztatva, akik egyébként nem törődnek közügyekkel. Idő kérdése volt, hogy a pártok is felismerjék az ügyben rejlő politikai potenciált, és megpróbálják azt saját hasznukra fordítani. A szerzői jogvédelem ma már komoly politikai kérdéssé lépett elő, emberek tömegeit foglalkoztatva.

Az európai kalózpártok sikere rámutatott, hogy a nagyipar kiszolgálása mellett járható alternatíva a szabad letöltés ügyének felvállalása. Míg a magyar pártok a holdudvarukba tartozó művészek igényeit szolgálják ki, külföldön már komoly tömegbázist építettek a jogvédők túlkapásai ellen harcoló szervezetek. A sokatmondó Kalózpárt nevű informális szervezet az LMP részeként tevékenykedik, ám a választási küzdelemben nem sokat hallatta hangját. Úgy tűnik, a szerzői jogok ügye még mindig ingoványos terep a magyar politikában, így senki sem meri nyilvánosan felvállalni.

Gerényi szerint azonban nem kell attól tartani, hogy a jogvédők az állam segítségével lecsapnak a közemberre. Mint mondja, már a nagy pártok is felismerték, hogy értelmetlen a küzdelem. Arról nem is beszélve, hogy a jogok érvényesítéséhez egységesen elfogadott és támogatott nemzetközi szabályozásra lenne szükség. Egy ilyen rendszer kidolgozása és elfogadtatása azonban gyakorlatilag lehetetlen: elég csak megnézni a letöltésekkel kapcsolatos szabályozások nemzetközi diverzitását és látható, mindig lesznek olyan államok, amelyek másként gondolkodnak a jogvédelemről.

A kalózkodás eltörlése mellett érvelt egy nemrégiben adott interjúban Richard Stallman, a szabadszoftver-mozgalom alapítója, koordinátora és fő mozgatórugója is. Stallman azonban nem a jogvédő szervezetek mellett állt ki harcosan, hanem – a véleménye szerint eleve hibás – terminológiát támadta. A kalózkodás Stallman szerint lopást, sőt erőszakos rablást jelent, és ez a legkevésbé sem helyes leírása a dalokat, filmeket letöltő tömegeknek.

Halál a kalózkodásra!

A GNU alapítója négy egyszerű szabályban foglalta össze hitvallását. Az információnak mindenki számára ingyenesen hozzáférhetőnek; szabadon módosíthatónak; szabadon megoszthatónak; és a módosított verziónak ugyanúgy megoszthatónak és módosíthatónak kell lennie. Habár ezek közül az alapelvek közül nem mind vonatkoztatható a zenére, az aktivista szerint legalább némelyik szabálynak érvényesülnie kellene és véleményével nincs egyedül.

A zene- és szoftveripar között több párhuzam is felfedezhető, nyilatkozta Stallman. Meglátása szerint a zeneipari óriások ugyanúgy viselkednek, mint a szoftveripar nagy cégei. A Microsoft, az Adobe vagy az Apple nagyon keveset tesznek azokért, akik a konkrét fejlesztéseket végzik, vagy azokért, akik végül a terméket használják. A cégek fő szempontja minden esetben az, hogy a lehető legtöbbet keressék az általuk birtokolt és levédett termékeken, licencelés vagy eladás útján.

Lusta felhasználók

A szoftverguru hitvallása szerint a zene szabad megosztását nem kellene büntetni, hiszen akárcsak egy forráskód, a zene is sokkal inkább tekinthető információnak, mint terméknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy automatikusan ingyenesnek kell lennie a zenei tartalomnak, de akárcsak a GNU-licenc esetében, a szerző megválaszthatná, hogy milyen formában, és esetleg mennyiért bocsátja az érdeklődők rendelkezésére műveit.

Az iTunest és a hozzá hasonló boltokat elhibázottnak tartja, azok bojkottjára szólított fel, hiszen a drm- (digital rights management, digitális jogkezelő) rendszer miatt a vásárló nem rendelkezhet szabadon a tulajdonába került áru felett. Egy sokkal egyszerűbb, átláthatóbb, és a zenészek számára kedvezőbb disztribúciós rendszerre lenne szükség, ahol a fogyasztó is tudhatná, hogy az általa kifizetett összeg valóban a szellemi termék előállítóihoz jut el. Mint az interjúban elmondta, számtalan esetben bebizonyosodott már a múltban, hogy a fogyasztók hajlandóak fizetni szellemi produktumért, csupán lusták megküzdeni az átláthatatlan rendszerekkel. Stallman arra is emlékeztetett, hogy a statisztikák szerint a zenét letöltők legnagyobb hányada egyben vásárló is. Ezek azok a felmérések, amelyeket nem feltétlenül tesznek közzé a RIAA, a legnagyobb amerikai szerzői jogvédő szövetség honlapján.

Forrás: IT-Business