Káosz a kormányzati honlapokon
Látványosra sikeredett az Orbán-kormány belépője, legalábbis, ami a kormányzati honlapokat illeti, hiszen az új kabinet első munkanapján valamennyi kormányzati honlapon arról szóló üzenet fogadta a látogatókat, hogy rendet tesznek a kormányzati honlapok káoszában, mert az méltatlan az országhoz. Egyelőre a rend nem látszik, addig is azonban eltűnt a beköszöntő és az új tárcavezetők és államtitkáraik kezdtek el komunnikálni az oldalakon. A régieken.
Megtörni látszik az új kormány lendülete az új kormányzati honlapok egységesítése ügyében. A második Orbán-kormány első rendes munkanapján, május 31-én valamennyi minisztériumi honlap egy meglepő üzenettel indult. "OMG", vagyis Oh my god – ez a magyarul az Úristen felkiálltásnak megfelelő cím fogadta a minisztériumi honlapok látogatóit, az alatta lévő szöveg pedig arról tájékoztatta a látogatót, hogy az állami honlapok terén is totális rendezetlenség fogadta őket, ezért igyekeznek egységesíteni a jövőben a kormányzati megjelenést. Igaz, azóta csak kilenc nap telt el, de a helyzet kaotikusabb, mint volt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium például – ahová a kormányzati informatika is tartozik – ennyi idő alatt képes volt saját, új honlapot indítani, ahol már a tárca és elődeinek a története is elolvasható. Nincs viszont még új oldala a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának, amely magába olvasztotta az összes humán tárcát, az előd minisztériumok honlapjai közül csak az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium oldalán zajlik valamiféle kommunikáció, itt az oktatásért felelős államtitkár közérdeklődésre számot tartó közleményei kaptak helyet. A szintén a csúcsminisztériumba integrált egészségügyi tárcánál az átadás-átvételi dokuemntumok közlésével megszűnt a frissülés, ugyanez a helyzet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esetében.
Az újonnan létrejött Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak még nincs új oldala, viszont a velük kapcsolatos hírek nem is lelhetőek fel egyelőre sehol, a MeH oldalán az átadás-átvétel az utolsó hivatalos bejegyzés, az igazságügyi tárca oldalán pedig Furmann Imre jogvédő halálhíre. Egyelőre szintén hiába keressük a világhálón a Belügyminisztériumot, amelynek a hírei akár az egykori Igazságügyi és Rendészeti tárca oldalán is lehetnének, de nem ez a helyzet. Az önkormányzati tárca – amely a BM része lett – szintén deklarálja, már csak az archív hírek érhetőek el oladukról, mert a tárca megszünt. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyancsak fellelhetetlen egyelőre a világhálón, a pénzügyi tárca oldala már nem frissül és Kossuth Lajos szobrának fényképével állítottak emléket az 1848-ban létrejött és most beolvasztott minisztériumnak.
Mindenféle változtatás nélkül üzemel a vidékfejlesztési tárca oldala is, csak itt már az új tárcavezető, Fazekas Sándor tevékenységével kapcsolatos hírek olvashatóak. A megszűnt zöld minisztérium honlapja a vidékfejlesztési tárcavezető hírei mellett, a környezetvédelm államtitkár hivatalos programjairól is beszámol. Szintén a folytonosság jegyében üzemel a honvédelmi minisztérium és a külügyi tárca honlapja IS.
Kerestük a kormányzati kommunikációval foglalkozó illetékeseket, de egyelőre nem sikerült megtudnunk, mikorra lesz egységes az Orbán-kormány nyolc minisztériumának honlapja egységesítve.
Forrás: Stop








