Vita a brit internetes kalózkodás elleni törvényről

A Kossuth Rádió Kihívás c. műsorában Elek László készített összeállítást a nemrég elfogadott és sok vitát kiváltott brit internetes kalózkodás elleni törvényről.

Hallgassa meg!

A világhálón sokáig minden ingyenes, vagy látszólag ingyenes volt, és ez sokak számára összekapcsolódott a személyes szabadság, s egy új, nyitottabb társadalom ígéretével. Másrészt az internet technológiája minden eddiginél könnyebbé tette a digitális másolatok ingyenes csereberéjét, terjesztését. A válaszcsapás sem váratott sokáig magára. A nagy szoftvergyártó cégek jogaik védelmében létrehozták a maguk nemzetközi szervezetét, a BSA-t, amely tájékoztatással – de feljelentéssel is – igyekszik a jogdíjak megfizetésére ösztönözni a felhasználókat. A legkeményebb fellépést pedig a hanglemezkiadók és a filmipar mutatja. Perek és botrányok az egyik oldalon, még keményebb törvényekért való lobbizás a másikon.

Legutóbb Nagy-Britanniában borzolta ez az ügy a kedélyeket, ahol Gordon Brown kormánya az utolsó napokban terjesztette be az új törvényt, amit a parlament el is fogadott. A jogszabály kimondja, hogy a fájlmegosztók használata és az illegális letöltés bűncselekmény, és ha valaki ezt rendszeresen és folytatólagosan elköveti, azt a szolgáltatóknak le kell kapcsolniuk az internetről. Eközben azonban a brit kormány mindent megtesz a szélessávú internet elterjedéséért.

Az új törvény ellen sokan emeltek szót. Megalakult a Brit Kalózpárt, amely a nem kereskedelmi célú fájlmegosztás legalizálásáért küzd. Bírálják a törvényt az internetszolgáltatók, melyekre különösen nagy terhet ró az új szabályozás. És tiltakoznak a felhasználók is, a képviselőkhöz legalább húszezer e-mail érkezett, az internet pedig tele van a felháborodott aktivisták tiltakozó videóival, petícióival, blogjaival.

Az új brit törvény kapcsán Elek László Tóth Vali, londoni tudósítóval és az Informatikai Érdekegyeztető Fórum főtitkárával, Dombi Gáborral beszélgetett.

Forrás: Magyar Rádió

Címke: , , , ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI