Ausztriában elérhetővé tennék a kormányzati adatokat

Az osztrák kutatóintézetek és egyetemek életre hívták az Open Government Data Kezdeményezést, hogy hozzáférhetővé és automatikusan feldolgozhatóvá tegyék a kormányzati adatokat.

A programnak köszönhetően az új alkalmazások és a szolgáltatások segítségével az osztrák állampolgárok az eddiginél hatékonyabban és jobban részt vehetnének a közéleti, politikai folyamatokban. A kezdeményezés hasonlít az esztendő elején indított brit programra, amelynek keretében a szigetországi állampolgárok a data.gov.uk és a WhereDoesMyMoneyGo.org honlapokon megnézhetik, hogy az állam mire költötte el az adóforintjaikat. A feltüntetett összegek miatt pontosan nyomon követhetők a kormányzati kiadások változásai.

“A nyíltan hozzáférhető információk hozzájárulnak az innovációhoz és a hatékony működéshez” – nyilatkozta Rufus Pollock, a brit Open Knowledge Foundation alapítója, aki egyúttal a WhereDoesMyMoneygo-projektben is részt vesz. A kezdeményezés céljai között szerepel, hogy az állampolgárok mellett a közigazgatási intézmények, a különböző intézetek, egyetemek és a gazdaság szereplői is bármikor megismerhessék a kormányzati költségadatokat. A különböző információk egyetlen nagy adatbázisba kerülnének, amely jól áttekinthetően, egyszerűen és részletesen tüntetné fel az adatokat.

A program életre hívói különösen arra kíváncsiak, hogy a kabinet mennyi pénzt költött innovációra és kutatás-fejlesztésre, a gazdaság teljesítményének fokozására, a bűnözés elleni harcra és az egészségügyi ellátórendszerre. “Az adatokat egy szabványosított formában válnának elérhetővé” – mondta Andreas Langegger IT-tanácsadó és szemantikus webkutató. A szakember hozzátette, hogy a szabványosított forma megfelel a nyílt kormányzási irányelveknek és így megvizsgálható, hogy melyik kormányzati projekt vagy rendszer mennyire hatékonyan működik. “Meg kell változtatni a gondolkodást. A nyílt forráskódú szoftverek miatt új piacok és az eddigieknél jobb szolgáltatások alakultak ki” – hangsúlyozta Langegger.

Martin Kaltenböck, a bécsi Semantic Web Company munkatársa szerint meg kell szüntetni azokat az akadályokat, amelyek meggátolják, hogy az állampolgárok hozzáférjenek a különböző állami kiadási adatokhoz. Az osztrák szakemberek a követendő példának az Egyesült Államokat tekintik, amely tavaly áprilisban elindította a data.gov oldalt, hogy ott tegye elérhetővé a kormányzati információkat. A honlapon jelenleg 1500 dokumentum található, míg Nagy-Britanniában a hozzáférhető fájlok száma meghaladja a 3000-et.

Forrás: SG

Címke: ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI