Második digitális e-kormányzati forradalom – Internetadó Nagy-Britanniában?
A Financial Times nagyon ambiciózusnak ítélte Gordon Brown miniszterelnök tervét, hogy digitális eszközökkel szabja át a közigazgatást és azt szélessávú országos hálózattal tegye elérhetővé mindenkinek. Gordon Brown szerint a politikusok és a civil szervezetek számára a kormányzat átlátható és elszámoltatható lesz, sőt kijelentette: “mi arra vagyunk ítélve, hogy leromboljuk a kormányzat kertjének falait.”
A brit kormány olyan webes felületet hozna létre, amely széles körű interakcióra ad lehetőséget a kormányzati intézményekkel, az igazolványok kiadásától, az időpont-foglalástól, az egészségügyi szolgáltatásokon át az adózásig és a szülő-tanár kapcsolattartásig. A miniszterelnök bejelentése alig néhány héttel előzte meg az eddig leginkább internet-központú választási kampányt az Egyesült Királyságban.
A miniszterelnök kijelentette, hogy a második digitális forradalom az e-kormányzat terén megváltoztatja azt a nézetet, hogy az e-kormányzati fejlesztések “paternalista, miniszterelnökség-központú” beruházások. “Az internet lehetőséget ad ahhoz, hogy felfedezzük újra a részvételi demokráciát a digitális korszakban” – állította.
“A XXI. század ”Domesday Book“-ját hozzuk létre több minisztériumi információt téve közzé az interneten és megadjuk a lehetőséget Martha Lane Fox-nak a Lastminute.com társalapítójának, a kormányzat e-befogadási bajnokának, hogy vezesse az új digitális közszolgálati irodát a miniszterelnöki hivatalban” – jelentette be.
A jövőben Tim Berners Lee, a world wide web inventora vezeti az új alapítású Webtudományok Intézetét 30 millió fontos alappal rendelkezve, amely az internet gazdasági, technológiai és jogi leágazásait figyeli. Emellett “Number 10″ néven (utalás a miniszerelnöki rezidenciára: Downing street 10.) olyan iPhone alkalmazást jelentettek be, amellyel a felhasználók a miniszterelnök tevékenységét követhetik nyomon.
A szélessávú nemzeti hálózat kiépítését a kormányzat egy “telefon-adó” bevezetésével látja kivitelezhetőnek, amely havi 50 penny-t jelent (ma: 147 Forintot) minden előfizetőnek. A Financial Times megjegyzi, hogy ezt a kezdeményezést határidők nélkül terjesztette elő a miniszterelnök. A kormányzat korábban az állította, hogy 50 megabites hálózattal kívánja elérni a lakosság 90 százalékát 2017-re, és ennek egyik alapját képezi az új adó.







