Jótékonysági „Oscar-t” alapított a Vodafone

A Vodafone Magyarország fennállásának 10 éves évfordulója alkalmából létrehozta a Vodafone Társadalmi Felelősség Díjat (Vodafone Annual CSR Award), amivel minden évben a társadalmi felelősségvállalásban élen járó vállalatokat, alapítványokat, civil szervezeteket jutalmazzák. Az 5 millió forint támogatással együtt járó magas rangú díjat először a Robert Burns Alapítvány vehette át a mai napon dr. Beck György vezérigazgatótól. Az első adomány átadására ma került sor Kamilla hercegnő Tűzoltó utcai Gyermek Klinikán tett látogatása során, a hercegnő jelenlétében. A Vodafone Magyarország a díjat a brit királyi pár magyarországi látogatásának tiszteletére hagyományteremtő módon minden évben ezen a napon, március 19-én adja majd át.

A Vodafone Magyarország azzal a céllal hozta létre, a Vodafone Társadalmi Felelősség Díjat, hogy elismerje a vállalatok és az alapítványok felelősségvállalására irányuló tevékenységét és a díjjal együtt járó 5 millió forint támogatást a jutalmazott további, előremutató projektek finanszírozására fordítsa. A díjazottat a Brit Nagykövetség és a Vodafone Magyarország felsővezetőiből álló zsűri választja ki. A díj odaítélésében a Robert Burns Alapítvány adományozás terén tett újító, előremutató lépései játszottak fő szerepet.

sikiş izle
sikiş izle
porno izle
sikiş izle
türk pornosu
türk pornosu
sikiş izle
porno
porno izle
sikiş izle
film izle
dizi izle
A mindenkori díjazott köteles a díjjal járó támogatást a saját tevékenységével összefüggő felelősségvállalás projektekre fordítani. A Robert Burns Alapítványt az 5 millió forintot a Kamilla által meglátogatott Tűzoltó utcai Gyermekkórház új részlegének létrehozására fordítja, ahol a jövőben a vidéki szülők 24 órán keresztül együtt lehetnek a kórházi ápolásra szoruló gyermekeikkel.

„A Vodafone Magyarország üzleti stratégiájának kiemelkedően fontos része a társadalmi környezetre való odafigyelés, a társadalmi szempontból fenntartható működés. Azon túl, hogy felelős vállalati stratégiában gondolkozunk, és e szerint alakítjuk tevékenységünk, szeretnénk elismerni más vállalatok illetve alapítványok erőfeszítéseit is. A mai napon életre keltett Vodafone Társadalmi Felelősség Díj reményeink szerint az egyik legrangosabb hazai felelősségvállalás díjjá alakul.” – hangsúlyozta dr. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

A Robert Burns Alapítvány tevékenysége több, a Vodafone által is igen fontosnak tartott témát ölel fel. Kiemelt helyen szerepel az adományok gyűjtése a beteg, rászoruló gyermekek számára Magyarországon, a kulturális csereprogramok szervezése, valamint a vállalati felelősségvállalás fontosságának hangsúlyozása.

Forrás: Vodafone

Címke: ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI