Hogyan legyen okos az elavult és kaotikus szerzői jogban a felhasználó?

Sok felhasználó már nem tudja, hogy mit szabad tennie az interneten és mit nem – derült ki a Consumer Focus brit fogyasztóvédelmi szervezet felméréséből. A jelenleg hatályos brit szerzői jogi törvény szerint illegális, ha valaki saját célra egy számítógépre vagy egy iPodra átmásolja egy CD vagy DVD tartalmát. Ezt a folyamatot a szigetországi jog formátumváltásnak (Format Shiftingnek) nevezi. A kétezer megkérdezett brit felhasználó 73 százaléka nem tudta, hogy ez illegális cselekedet.


Jill Johnstone, a Consumer Focus nemzetközi igazgatója szerint mindez annak köszönhető, hogy a nem megfelelő szerzői jogi szabályozás teljesen összezavarta az embereket. A szakember úgy vélte, hogy emiatt mielőbb át kellene dolgozni a törvényt és az előírásokat a digitális világhoz, illetve felhasználói szokásokhoz kellene igazítani. A fogyasztóvédelmi szervezet álláspontja egyértelmű: a jelenlegi szerzői jogi szabályozás teljesen elavult, nem felel meg a kor követelményeinek és ezt a régi törvényt akarják minden áron ráerőltetni egy megváltozott világra és annak lakóira.

Az egyik fontos kérdés, ahol mindenképpen változásra van szükség a magáncélú másolatok megítélése. Nick Locket IT-ügyekkel foglalkozó ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy a magáncélú másolatok nem jelentenek veszélyt a médiaiparra. “A világ megváltozott és a szerzői jog reformja elkerülhetetlen. Csak azt felejtik el sokan,hogy magától nem fog megújulni” – szögezte le Johnstone. Locket a mostani helyzetet a videomagnó megjelenéséhez hasonlította. Elvileg akkor is törvénytelen volt bármilyen televíziós műsor felvétele, de idővel megváltozott a törvény. Igaz, ehhez némi időnek el kellett telnie.

Forrás: SG

Címke: ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI