A svédek megelőzték Amerikát a telekommunikációs technológia felhasználásában

Svédország idén megelőzte az Egyesült Államokat a hálózatok, mobiltelefonok és komputerek használata terén, állapítja meg egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentés. A Connectivity Scorecard (kb.: összekapcsolhatósági ponttáblázat) elnevezésű felmérés egy tucatnyi mutatószám alapján rangsorolja az egyes országokat aszerint, hogy milyen mértékben és milyen szakértelemmel alkalmazzák polgáraik a telekommunikációs technológiákat. Az 50 országra kiterjedő összehasonlítást, a saját módszere alapján, először 2008-ban végezte el Leonard Waverman, a London School of Economics professzora.

“Svédországban nemcsak hogy a legjobb az összetevők elegye, de kevés jel mutat arra, hogy ez az ország elveszítené vezető szerepét” – jelentette ki Waverman.

- Ellenkezőleg, a svédek előnye fokozatosan növekszik az oktatás és a szakképzettség terén, holott valamikor ezek képezték az alapját az USA vezető szerepének az ipar és a szolgáltatások legtöbb szektorában – tette hozzá.

A tavalyi összesítésben Svédország még a második helyen állt az Egyesült Államok mögött. Idén Norvégia végzett harmadikként, két pozíciót javítva tavalyi helyezésén. 2010-ben a negyedik helyre Dánia, az ötödikre Hollandia, a hatodikra Finnország, a hetedikre Ausztrália, a nyolcadikra Nagy-Britannia, a kilencedikre Kanada, a tizedikre pedig Japán került.

A kutatók szerint a Nokia Siemens Networks megrendelésére kidolgozott új mutatót már több ország alkalmazza innovációs stratégiájának kidolgozásában.

“A gazdaság élénkülése, a szélessávú adatátvitel elterjesztését ösztönző kormányzati élénkítő csomagok, valamint az információs és kommunikációs technológiák fejlődése derűlátásra ad okot a következő évekre” – vélekedett a londoni professzor.

A 25-25 fejlett és fejlődő országot felsoroló táblázat első csoportjában a dél- és a kelet-európai országok sereghajtók. Magyarországot a 23. helyre rangsorolták, Lengyelország és Görögország elé. Térségünkből a maga 19. pozíciójával Csehország foglalja el a legelőkelőbb helyezést.

A fejlődő országok csoportját Malajzia vezeti Dél-Afrika és Chile előtt.

Forrás: MTI

További információ

Hungary’s connectivity weakness disguises the potential for future growth

Hungary scores well in mobile penetration amongst consumers but suffers from only average levels of internet usage.  Unfortunately, consumer habits do not compare favorably to those of the more advanced countries found in the survey.  The business side of the connectivity equation is somewhat brighter, thanks to a better share of jobs requiring ICT user and specialist skills.  Hungary’s E-Government measure is below average, although their support of broadband connectivity initiatives in schools is promising.

There may not be many bright spots in Hungary’s connectivity rating, but despite their current economic difficulties and other limiting factors there remains the potential for the country to emerge as a stronger player in the ICT sector.

Hungary


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank