A magyarok fele nem találkozik számítógéppel

Az elmúlt év során számottevő mértékben bővült a lakosság számítógép-ellátottsága: 2009 közepén már a háztartások 52 százalékában volt pc – olvashatjuk a Magyar Infokommunikációs Jelentésben. Mára a beszerzés elsőrendű motivátorává az internet használatának szándéka vált: az internetpenetráció bővülése szinte „maga előtt tolta” a pc-ellátottság növekedését.

A pc-használat komoly eltéréseket mutat a különböző lakossági szegmensek között. A mutatók a földrajzi régiók szerint nagyon eltérőek: a Magyar Infokommunikációs Jelentésből az olvasható ki, hogy 2009 élenjárói változatlanul Budapest és Északnyugat-Magyarország, míg leginkább a délkeleti és délnyugati régió szakadt le. Az elmúlt esztendő során történt némi átrendeződés: a két élenjáró tovább fejlődött, lakosainak már 54–56 százaléka pc-használóvá vált, emellett Pest megye dolgozott le valamennyit hátrányából a jelenlegi 46 százalékos aránnyal; a két leszakadó országrész számai érdemben nem változtak.

A korcsoportok szerinti megoszlás tekintetében egy év alatt csekély volt az elmozdulás, továbbra is szakadék tátong az 1965 után és előtt született korosztályok pc-használatában. A használati arány egyébként is szinte fordított arányosságban áll a korral, de a 44 évnél idősebbek körében ehhez képest is komoly a hátrány. Ez a korcsoport a munkahelyen még kevésbé kényszerült it-eszközök alkalmazására, míg a fiatalok már gyermekkoruktól kezdődően találkoznak ösztönző impulzusokkal.

Eltérő víziók

Ez egybecseng a használati motivációkkal is: a szórakozásról-kikapcsolódásról, illetve a speciális érdeklődés kielégítéséről az idősebbek víziói gyökeresen eltérőek, és aligha kötődnek a számítástechnikához. Meghatározó az iskolai végzettség is: a legalább érettségivel rendelkezők sokkal magasabb arányban kerülnek a használók közé, mint az alacsonyabban iskolázottak, és ugyanez igaz a foglalkoztatottakra is.

Jól kirajzolódik a digitális szakadék aggasztó mélyülésének folyamata: míg a digitálisan írástudók – tekintsük a pc-használókat annak – egyre alaposabb ismeretekkel, gyakorlattal rendelkeznek, és egyre jobban érzik és használják ki a számítógép és az internet nyújtotta lehetőségeket, addig a távol maradók hátránya annál nagyobb és nehezebben leküzdhető. A szakadék mélyülését támasztják alá a jelentősen megnőtt használati gyakoriságot mutató adatok is: a használók 70 százaléka legalább naponta ül a gép elé, míg egy évvel korábban ez az arány csupán 51 százalék volt.

Felfedezetlen világ

A számítógéppel közelebbi kapcsolatba kerülők tehát egyre jobban felfedezik annak értelmét és hasznát. A leggyakoribb felhasználási terület változatlanul a szórakozás-kikapcsolódás, illetve a hobbi és speciális érdeklődés kielégítése, ami megelőzi a tanulást-tudásszerzést, míg a munka mint használati cél változatlanul hátul maradt a motivációk sorában (jórészt a még nem dolgozó korosztályok miatt).

Ugyanakkor – mutatnak rá a BellResearch elemzői – valamennyi terület fontosabbá vált, és a számítógépet minden téren nagyon hasznosnak ítélték a válaszadók.

A távol maradók mindezzel szemben őrzik korábbi, tartózkodó, esetleg negatív percepcióikat. Annál is inkább, mert a távolmaradás legfontosabb oka továbbra is az, hogy a megkérdezetteknek nincsen szükségük számítógépre. Persze, hogyan is lenne, ha sohasem szereztek vele tapasztalatot?

Áresésből nőtt a bázis

Ma Magyarországon valamivel több mint 2 millió háztartás használ összesen valamivel kevesebb mint 2,5 millió személyi számítógépet.

A belépési korlát “leszállítását” többek között a hardverek árának elképesztő mértékű esése tette lehetővé. Míg tíz éve egy középvezetői fizetés jelentette egy átlagos konfiguráció ellenértékét, addig mára a minimálbérnek megfelelő pénzösszegből is megvásárolható egy számos feladatra alkalmas, a tíz évvel ezelőttinél nagyságrendekkel fejlettebb számítógép.

A Jelentés adatai azt mutatják, hogy kizárólag a jövedelmi dimenziót figyelembe véve csupán az olyan családok esetében mérhető átlag alatti penetráció, ahol az együtt élők összesített jövedelme nem éri el a 150 ezer forintot, illetve ahol még gondos beosztás mellett sem érzik finanszírozhatónak a családi költségvetést – mutatnak rá a kutatók.

Vannak ugyanakkor olyan motivációk, amelyek még az anyagi korlátoknál is erősebbek, sőt ma a számítógép-birtoklás csupán kevéssé pénzkérdés.

A gyereknek kell

A gyermekes háztartások szinte kötelezőnek érzik valamilyen pc beszerzését, hasonlóan a diplomás családfők preferenciáihoz. A korosztályokat elválasztó szakadék két oldalán is átrendeződés figyelhető meg. Ma már az aktív időszak utolsó éveihez közeli 60. életév jelenti a családfők esetében azt a küszöbértéket, amelynek mentén kitapinthatók a generációk közti különbségek.

Az ennél fiatalabbak, köztük a 40-es, 50-es éveikben járó “középkorosztály” nem idegenkedik a számítógép-beszerzéstől, még ha nem is feltétlenül ők az elsődleges felhasználók a családban. Emellett a fiatalok – mint az várható volt – továbbra is affinisabbak a technológia iránt. Már a háztartási pc-ellátottságból is kiolvasható, hogy ahol legalább egy fiatal van, ott szinte biztosan találunk számítógépet, akkor is, ha a többi családtag egyébként az idősebb korcsoportokból derül ki.

Asztalon és asztal alatt

A számítógép-állomány túlnyomó többségét egyelőre az asztali eszközök teszik ki. Bár az utóbbi években a hordozható gépek [laptopok, notebookok, netbookok stb.] elterjedtsége növekedett a legdinamikusabban, sőt 2009-ben a beszerzési preferenciák már egyértelműen ezek felé mutattak, az állomány csak lassanként billenhet át a hordozhatóság irányába.

A régebbi gépeket ráadásul tipikusan megtartják és tovább használják a családok az új eszköz beszerzése után is, csak kevesen ajándékozzák el azt. Bár ma még kevés háztartásban találunk egynél több számítógépet, de a trend mindenképp a közös használatú “háztartás-számítógép” felől az egyéni használatú eszközök felé mutat – emelik ki a BellResearch elemzői -, amely a mobilitás iránti, egyre határozottabb igényben is kifejezésre kerül.

Forrás: IT-Business & Bellresearch

Címke:


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI