Dr. Rozgonyi Krisztina az NHH új elnöke

Bajnai Gordon miniszterelnök február 1-jei hatállyal dr. Rozgonyi Krisztinát (a képen) nevezte ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának elnökévé. A január 31-ével távozó Pataki Dániel helyét átvevő szakember kinevezése az NHH szakmai munkájának folyamatosságát biztosítja, dr. Rozgonyi Krisztina ugyanis 2004 óta tagja, 2006 ősze óta pedig alelnöke az NHH Tanácsának. Az új elnököt a kormányfő a távozó elnök megbízatási idejének végéig terjedő időre nevezi ki, így megbízatása 2013. december 31-ig szól.

Dr. Rozgonyi Krisztina kinevezését követően közölte: „Célom, hogy az NHH irányításom alatt megőrizze szakmai függetlenségét, hírnevét és továbbra is az egyik példamutató intézménye maradjon a magyarországi szabályozói szektornak. Folytatjuk a digitális átállás irányítását, az újgenerációs hálózatok valamint szolgáltatások piacralépését és elterjedését célzó szabályozási gyakorlat kialakítását, de mindezek mellett egyre nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az általunk szabályozott területeken a tudatos fogyasztás feltételeinek kialakítására”.

Az NHH-n olvasható életrajz szerint Rozgonyi Krisztina jogi tanulmányait a József Attila Tudományegyetemen kezdte, majd az ELTE jogi karán diplomázott. Az ELTE média szakának az elvégzését követően a CEU Business School MBA programjában szerzett képesítést, és jelenleg PhD tanulmányokat folytat a média jog területén. Angolul és németül beszél.

Szakterületei közé tartozik a digitális átállás, a szerzői jog, a médiajog és az internettel kapcsolatos jogviszonyok.

Forrás: NHH


FIDESZ Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának reagálása e hírre:

“Újabb MSZP-s ejtőernyős
[@ 10.01.30.] Gyurcsány Ferenc főtanácsadójának felesége lett a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke.

Bajnai Gordon miniszterelnök sajátosan értelmezte a törvény szövegét, amikor közvetlenül a választások előtt egy kormányhivatal, nevezetesen a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának elnöki tisztségébe Rozgonyi Krisztinát, Braun Róbert, Gyurcsány Ferenc főtanácsadójának, Medgyessy Péter kommunikációs helyettes államtitkárának feleségét nevezte ki 2010. február 1-től 2013. december 31-ig.

Az NHH az Elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 9.§ -a szerint kormányhivatal. Ezt általában a mindenkori kormány szervének szokás tekinteni, az NHH a mindenkori kormány utasításai szerint jár el. Ezzel szemben Bajnai Gordon nyilván úgy gondolja, hogy bárki is alakít kormányt a tavaszi választások után, mégis az addigra már biztosan nem létező mostani, átmeneti-kormány (vagy még inkább a Gyurcsány Ferenc) utasításait kell követnie az NHH-nak.

Emlékezetes, hogy Rozgonyi Krisztina, mint médiajogász került az NHH Tanácsába 2004. január 1-vel úgy, hogy már akkor is vita előzte meg, hogy a törvény előírásai alapján alkalmasnak tekinthető-e a feladatra. A törvény ugyanis a tanácsi tagságot legalább hároméves hírközlési szakmai gyakorlathoz köti, a médiajogászi munka pedig nem tartozik ezek közé, hiszen ilyen jellegű tevékenységet az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) munkatársai végeznek.

Az új NHH elnök kinevezéséről szóló közlemény szerint Rozgonyi Krisztina egyik fő szakterülete a digitális átállás. Ez azonban sajnos az NHH fiaskói közé sorolandó, ami szintén aggályossá teszi az új elnök szakmai alkalmasságát.

Aggályos az is, hogy pont a miniszterelnök nevez ki az utolsó pillanatban, kormánya ciklusán messze túlmutató mandátummal ejtőernyősöket, holott moratóriumot hirdetett, mivel etikátlannak, a következő kormány mozgástere szűkítésének tartaná az ilyen kinevezéseket.

A FIDESZ ugyanígy tekint a mostani kinevezésre – etikátlannak és a következő kormány mozgástere szűkítésének tekinti, ezért kormányra kerülésekor azonnal meg fog mindent tenni annak érdekében, hogy az NHH a mindenkori kormány hivatala legyen.

Nyitrai Zsolt, a FIDESZ Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője”

Címke: ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank