Alapítványok és egyesületek szoftvertámogatása
December első napjaiban átlépte a 150 millió forintos határt a CivilTech Program keretében adományozott Microsoft szoftverek összértéke. A közhasznú szervezetek képviselőinek részvételével megtartott legutóbbi rendezvényen azokkal az évek óta működő, vagy újonnan elérhető kedvezményes szoftver-igénylési lehetőségekkel ismerkedhettek meg civil szervezetek, amelyeket a Microsoft a non-profit szervezetek számára biztosít. Az érdeklődést jól mutatta, hogy a közel 120 alapítvány és egyesület vezetői mellett a kormányzat képviselői is részt vettek az egész napos eseményen. A programban számos megvalósult projektről és a civil szervezetek munkáját támogató kezdeményezésről számoltak be az előadók.
A Microsoft „Civil Börze – avagy a Winsows7 a civil programokban” címmel megrendezett rendezvényének fő célja az volt, hogy az érdekeltek részletesen is megismerhessék azokat a szoftver-igénylési és felhasználási konstrukciókat, amelyekkel a Microsoft a civil szervezetek munkáját támogatja. Bemutatták Windows 7 újdonságait is – az új operációs rendszer legizgalmasabb szolgáltatásainak felsorolását követően nagy érdeklődés kísérte az alapszoftver ingyenes vagy kedvezményes elérhetőségével, illetve az új funkciók oktatásával kapcsolatos tájékoztatót.
Lerch Attila, a Microsoft Magyarország Üzletfejlesztési igazgatója a Microsoft Korlátlan Lehetőségek (Unlimited Potential) programjának ismertetése után a szoftveradományozás eddig megvalósult példáival, valamint néhány esettanulmány részletes ismertetésével illusztrálta a program gyakorlati eredményeit. „A Microsoft Magyarországon 2003 óta több mint 2,5 millió dollár értékben nyújtott segítséget magyar pályázóknak a Korlátlan Lehetőségek program keretében. A Korlátlan Lehetőségek program jól mutatja a Microsoft széleskörű, szilárd és hosszú távú elkötelezettségét, de jól bizonyítja azt is, hogy megfelelő aktivitással a korlátozott anyagi forrásokkal rendelkező civil szféra számára is elérhetők a legfrissebb szoftver-technológiák. A kedvezményes vagy térítésmentes szoftverbeszerzési lehetőségek mindazoknak biztosítják a fejlett technológiák alkalmazását, akik eddig nem, vagy csak igen csekély mértékben vehették igénybe a korszerű technológiákat.” – mondta összefoglalójában Lerch Attila.
Tóth Bálint, a Windows 7 újdonságainak bemutatása során külön kitért azokra az úgynevezett „akadálymentes szolgáltatásokra”, amelyekkel az új operációs rendszer a látás- és hallás-károsultak számítógép-használatát és munkavégzését teszi egyszerűbbé. A résztvevők részletes információkat kaphattak arról is, hogy a non-profit alapítványok és egyesületek milyen kedvezményekkel juthatnak a Windows 7 legális licencéhez.
A szakmai program keretében Szilágyi Bernadette, a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programmenedzsere áttekintette az elmúlt években megvalósult projekteket, részletesen ismertette a támogatási formákat, és bemutatta milyen ingyenes, illetve kedvezményes szoftver-támogatási konstrukciókat kínál a Microsoft a civil szervezeteknek. „A Microsoft számos lehetőséget kínál a rászorulók ingyenes vagy olcsóbb szoftverhez juttatásához. Microsoft Civil programjai nagyszerű lehetőségeket nyújtanak mindazon szervezetek számára, amelyek jogtiszta szoftvert szeretnének használni, ám anyagi helyzetük nem teszi lehetővé azok megvásárlását.” – emelte ki a programmenedzser.
Pettkó András országgyűlési képviselő hozzászólásában hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak érzi a civil szervezetek támogatását, egyben elismerését fejezte ki a Korlátlan Lehetőségek programban eddig elért eredményekért. „A civil szervezetekért magánemberként és képviselőként egyaránt felelősnek érzem magam. A mostani világválság idején különösen nehéz feladat a gazdasági szereplőknek a civil programok végrehajtása. Ezért értékelem különösen nagyra, hogy az olyan kulcsvállalatok, mint a Microsoft, továbbra is befektetnek a civil társadalom építésébe, erősítésébe. A működni képes civil szervezetek lényeges állami feladatokat tudnak magukra vállalni, és nagyobb bizalmi tőkével rendelkeznek, ezért állok ki minden fórumon munkájuk támogatásáért.” – fogalmazott beszédében Pettkó András.
Ezt követően Farkas Viktor a Korlátlan Lehetőségek program keretében megvalósult Octopus projekt részleteit ismertette, majd Nyírő András tartott összefoglalót a Wifi faluról. Előadásaikban bemutatták, hogy a Microsoft támogatásának köszönhetően kedvezményesen megkapott szoftverek használatával mennyivel könnyebb lett munkájuk, milyen segítséget kaptak céljaik eléréséhez.
Diczházi Dezső, a Kvazar-Micro CEE Kft. kereskedelmi igazgatója az oktatási intézmények számára adható kedvezményes licenc-lehetőségekről tartott tájékoztatást. Porkoláb Anikó, a CivilTech program képviselője ismét rávilágított arra, hogy a civil szervezetek széles köre előtt nyitottak a térítésmentes vagy kedvezményes szoftveradományozás lehetőségei, remélhetőleg az elkövetkező időben mind többen nyújtanak majd be pályázatot.
A délutáni program fókuszában a számítógép és az internet használatának oktatása szerepelt. Gacsal József, az Intel képviselője „A valós és virtuális világ” címmel a „Portugál oktatási projekt”-ről tartott előadásában részletesen bemutatta, hogy a Classmate PC-ket használva milyen módszerek alkalmazásával vesznek részt az informatikai ismeretek népszerűsítésében, oktatásában.
Nagy érdeklődés kísérte az állami oktatásban is kiemelt prioritásként kezelt digitális írástudás (Digital Literacy) elsajátításáról tartott előadást. A Szilágyi Bernadatte által részletesen is bemutatott, az interneten minden érdeklődő számára ingyenesen elérhető tanfolyam összesen öt tananyagot foglal magában, a sorozat minden része egy e-learning modulból és egy felmérésből áll – a kurzus végén pedig lehetőség nyílik egy záróteszt kitöltésére is. Sikeres vizsga esetén kinyomtatható az a személyre szóló digitális írástudási bizonyítvány, amely a tanfolyam eredményes elvégzését igazolja. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a távoktatás résztvevői a tanfolyam végére nemcsak a világhálón elérhető digitális tartalmakban igazodnak el, hanem azok létrehozásában is otthonosan mozognak.
Dombi Gábor, az Inforum főtitkára számítógép és az internet oktatásáról tartott előadásában az 50 év feletti korosztály számára szervezett oktatás fontosságáról beszélt. Többek között elmondta, hogy az utóbbi hónapokban 30, az internetről letölthető rövidfilmet készített az Infórum – a sorozat a komputer és a világháló használatának elsajátításában segíti az időseket.
A későbbiekben szó esett az internet-használat veszélyeiről is. Mayer Diana, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány képviselője „Biztonságos Internet” című előadásában nemzetközi tapasztalatok alapján mutatta be, milyen módszerekkel előzhető meg, hogy a fiatalok nem kívánt weboldalakat látogassanak meg, vagy veszélyes tartalmakat töltsenek le.
További információ: http://www.microsoft.com/hun/up/; www.microsoft.com/ngo; www.civiltech.hu








