A német kormány törvénnyel lépne a Google ellen
A német igazságügy-miniszter, Sabine Leutheusser-Schnarrenberger szerint a Google a Microsofthoz hasonló “óriás monopóliummá” válik, és ha nem javítja átláthatóságát, akkor “törvényi úton kell intézkednünk”.
Sabine Leutheusser-Schnarrenberger német igazságügy-miniszter arról nyilatkozott a Der Spiegel című hetilapnak, hogy szerinte az amerikai Google internetes kereső és tartalomszolgáltató “a Microsofthoz hasonlóan óriás monopóliummá dagad, túl sok hatalomra tesz szert azáltal, hogy túl sokat tud meg az emberekről különböző programjai révén”, amilyen a például a Google Earth és a Google Books.
A miniszter azt mondta, hogy “első reakcióm nem a betiltás, de több átláthatóságot akarok, és szavatolni, hogy a felhasználók tudják, mi történik az adataikkal”. “Sok mindenen kell javítani, és ha ez nem történik meg gyorsan, akkor jogalkotóként kell intézkednünk”, idézte szavait a Der Spiegel.
A Google egy németországi szóvivője azzal válaszolt, hogy az átláthatóság alapvető a Google működésében, és állandóan dolgoznak is növelésén.
December közepén egy párizsi bíróság napi 10 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte a Google-t mindaddig, amíg az informatikai óriásvállalat le nem veszi keresőszolgálatának kínálatából az engedély nélkül digitalizált francia irodalmi műveket. December végén egy kínai regényíró is perbe fogta a Google-t, miután a kaliforniai központú vállalat engedély nélkül vette fel digitális könyvtárába a szerző művét.
A múlt héten Nicolas Sarkozy francia államfő követelte, hogy a versenyfelügyelet vizsgálja felül az a Google domináns piaci helyzetét, és kormánybizottság felállításáról is döntött, megvizsgálandó, milyen mértékben lehetne megadóztatni a Google és más keresőoldalak és portálok reklámbevételét.
Forrás: HVG
További hír németül: Stern
Gigantomán a Google
Sabine Leutheusser-Schnarrenberger német igazságügyi miniszter a Der SPIEGEL magazinnak adott interjújában élesen bírálta a webes óriáscéget. A politikus a monopolveszélyre, a Google-nak és a programjainak a viszonylagos áttekinthetetlenségére, valamint a vállalat gigantomániájára hívta fel a figyelmet.
“A Google egyre inkább egy olyan óriás monopolcéggé válik, mint amilyen a Microsoft. Az olyan szolgáltatások, mint a Google Street View vagy a Google Earth jogi szempontból mindenképpen megvizsgálandók. Engem rendkívüli módon zavar ez a gigantománia, ami például a cég könyvkereső projektjét is jellemzi. Nem az az első reakcióm, hogy valamit azonnal tiltsunk meg vagy akadályozzunk meg, de azért igenis akarok tenni, hogy a felhasználókat felvilágosítsák arról, hogy mi történik az adataikkal. Ezen a területen a vállalatnak még sokat kell javulnia. Amennyiben a vállalat nem javít ezeken a dolgokon, akkor nekünk, a törvényalkotóknak kell rákényszerítenünk erre” – szögezte le Sabine Leutheusser-Schnarrenberger.
Kay Oberbeck, a Google Németország szóvivője jelezte, hogy szeretnének teljes szabadságot biztosítani a felhasználóknak a szolgáltatásaik használatakor. A nemrég bemutatott Google Dashboard nevű funkció például lehetővé teszi, hogy az internetezők teljes mértékben ellenőrizhessék az adataik felhasználását. Oberbeck hozzátette, hogy a cég a jövőben is kiemelt figyelmet fordít az adatvédelemre, így bármikor készek együttműködni az igazságügyi minisztériummal.
2007 végén Hermann Maurer professzor hasonló okok miatt javasolta a Google feldarabolását, mondván a cég fenyegetést jelent az egész emberiségre, mivel monopolisztikus magatartásával veszélyezteti az ember, mint egyén érvényesülését. Jeanette Hofmann hálózatkutató pedig tavaly novemberben szintén azt mondta, hogy tart a Google monopolhelyzetétől és éppen ezért kellene megalkotni egy Google-törvényt, hogy meg lehessen akadályozni a cég monopolhelyzetének kialakulását.
Az igazságügyi miniszter kitért az új SWIFT-megállapodásra és a gyermekpornográfia elleni törvényre is. Előbbit teljesen elhibázott dolognak tartja, ami soha többet nem ismétlődhet meg. Hasonló a helyzet a gyermekpornográfia elleni törvénnyel is, mivel az FDP liberális pártként mindig is szkeptikusan viszonyult az internetblokádokhoz. De ha nem is lép hatályba ez a jogszabály, akkor is gondoskodni fognak arról, hogy Németországban egyre kevesebb pedofil tartalom legyen elérhető.
Forrás: SG.hu








