Megújul a műszaki szabályozás!

technologyA műszaki tartalmú jogszabályok egyszerűsítését és a szabványok megismertetését szolgálja az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Államreform Operatív Programjának ÁROP- 1.1.3-2008-0002 azonosító számú projektje, amelynek végrehajtása az Európai Unió, konkrétan az Európai Szociális Alap és a magyar állam 100 százalékos – 200 millió forintos – támogatásával 2009. december 1-jén fejeződik be. A projekt szorosan kapcsolódik a jogalkotás minőségének javítására, a deregulációra, az innovációbarát jogi környezet kialakítására, a jogalkalmazás könnyítésére és a vállalkozások hatékonyságának növelésére irányuló kormányzati programokhoz.

„Az állampolgárok, illetve a vállalkozások számára ügyeik intézésénél fontos a hatósági eljárások egyszerűsítése, felgyorsítása, valamint a hatályos joganyag koherenciájának és átláthatóságának növelése” – mondta Haba József, a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) főtanácsadója, a projekt vezetője. S ugyanígy fontos az is, hogy kevesebb legyen a műszaki szabályozással kapcsolatos állami feladat és adminisztráció, csökkenjenek az ezzel járó költségek, teljesebbé váljon a gazdasági szereplők önszabályozó szerepe és javuljon a jogkövető magatartás. A főtanácsadó szerint a projekt üzlet- és ügyfélbarát jellege várhatóan kedvezően befolyásolja a vállalkozások és a magánszemélyek közérzetét, ezáltal a közigazgatási szervek társadalmi megítélését is. A projekt további konkrét hasznaként említette, hogy egyszerűsödnek a műszaki tartalmú jogszabályok, a korábbinál rugalmasabb lesz – az Európai Unió műszaki szabályozási mechanizmusával összhangban – a műszaki szabályozás, s közérthetővé, áttekinthetővé és belső ellentmondásoktól, átfedésektől mentessé válnak a műszaki előírások.

A projekt végrehajtása során első lépésben azonosították a műszaki tartalmú jogszabályokat, összesen 219-et. Ezek közül kiválasztották azokat, amelyeket a projekt keretében elemeztek, mivel a keret nagysága nem tette lehetővé valamennyi átvizsgálását. A kiválasztott 39 elemzésénél az összefonódások, hivatkozások miatt a munkába be kellett vonni 89 kapcsolódó jogszabályt is. Így végül 128 jogszabály, mintegy ötezer oldalnyi joganyag átvizsgálását végezték el.

Megnézték, hogy az európai uniós műszaki jogszabályokat a hazai jogalkotók hibátlanul vették-e át, és hogy a vizsgált hazai jogszabályok összhangban vannak-e az uniós előírásokkal. Azt is megvizsgálták, hogy egymással nincsenek-e ellentmondásban, illetve előfordulnak-e bennük átfedések. Majd elvégezték a szabványokkal való összehasonlításokat is: ekkor azt is vizsgálták, hogy tartalmaznak-e szabványokra való hivatkozást, átvett szabvány szövegrészeket, kötelezővé tesznek-e szabványokat, akár konkrét hivatkozással, akár pedig úgy, hogy beemelnek szabványszövegeket.

„Az európai szabványokat mindegyik EU- és EFTA-tagállam köteles nemzeti szabványként bevezetni, és köteles visszavonni az ezekkel ellentétes szabványait, ha vannak ilyenek, ellenkező esetben, és ha jogszabállyal kötelezővé tesznek szabványokat, az adott tagállam akadályozza a szolgáltatások és áruk szabad áramlását, műszaki akadályokat gördít a kereskedelem útjába, gátolja a műszaki fejlődést, aminek komoly következményei lehetnek” – hangsúlyozta Haba József. „Egyidejűleg az úgynevezett új megközelítés elvét igyekszünk alkalmazni a tiszta magyar műszaki jogszabályoknál” – tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy csak a lényeges, alapvető követelményeket tartalmazza a jogszabály, például: egy forgó gépet olyan védelemmel kell ellátni, hogy az ne okozzon egészségkárosodást, illetve ne legyen életveszélyes. A többi, egy-egy konkrét berendezésre vonatkozó részletes előírás már a szabványokban jelenik meg. Ennek megfelelően indítványozták kivenni az egyes jogszabályokból azokat a részeket, amelyeknek szabványokban a helye.

Az ÁROP projektje keretében így 136 magyar nyelvű szabvány kiadására tettek javaslatot, amelyek közül 91 európai és/vagy nemzetközi szabványt bevezető szabvány és 45 tiszta magyar szabvány. Egyidejűleg több szabvány visszavonását, illetve módosítását is kezdeményezték.

„A tapasztalatainkból az a következtetés vonható le, hogy a projekt kezdeményezése indokolt és hasznos volt, ezért azt további jogszabályokra kiterjesztve a jövőben is érdemes folytatni” – javasolta végül az MSZT főtanácsadója. VG

Projektparaméterek

(ÁROP-1.1.3-2008-0002)

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

A projekt címe: Műszaki tartalmú jogszabályok egyszerűsítése, szabványok megismertetése

Teljes projektérték (millió Ft)         200

Elnyert EU és hazai támogatás (millió Ft)       200

A projekt keretében elemzett műszaki tartalmú jogszabály (darab)     39

A projekt keretében vizsgált kapcsolódó jogszabály (darab)       89

A projektvégrehajtás időtartama     2008. január 2-2009. december 1.

Érintett szakterületek

(a felülvizsgált 39 jogszabály révén)

Forrás: Magyar Szabványügyi Testület

1.       Munkabiztonság, biztonságtechnika

1.1.    Gépek és villamos berendezések biztonsága

1.2.    Személyek biztonsága

2.       Környezetvédelem

3.       Egészségvédelem

4.       Építés

4.1.    Építőipar, építőanyag-ipar

4.2.    Építmények

4.3.    Épületgépészet

5.       Élelmiszerbiztonság

6.       Fogyasztóvédelem

7.       Infokommunikáció

8.       Közszolgáltatás, közbiztonság

9.       Közlekedés, szállítás

Az ÁROP-projekt keretében elemzett 39 műszaki tartalmú jogszabály

A jogszabály száma      Címe    Oldalterjedelme

Forrás: Magyar Szabványügyi Testület

3/1998.(I.12.) IKIM rendelet  egyes hegesztett szerkezetek gyártását végző gazdálkodó szervezetek alkalmasságának igazolásáról       4

3/2003. (I.25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet  az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól  20

24/2008. (XI.18.) NFGM rendelet   a lábbelik fogyasztók részére történő forgalmazásának egyes követelményeiről         5

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet     a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról  30

6/1996. (II. 21.) IKM rendelet         a hegesztők minősítéséről    3

6/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási kombinált mosó-szárítógépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról  7

6/2002. (XI. 5.) KvVM rendelet      az ivóvízkivételre használt vagy ivóvízbázisnak kijelölt felszíni víz, valamint a halak életfeltételeinek biztosítására kijelölt felszíni vizek szennyezettségi határértékeiről és azok ellenőrzéséről (a továbbiakban: rendelet)          19

7/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási mosogatógépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról      7

7/2007. (I.22.) GKM rendelet a mutatványos berendezések biztonságosságáról     5

8/1981. (XII. 27.) IpM számú rendelete  a Kommunális és Lakóépületek Érintésvédelmi Szabályzatáról     13

8/2001. (III. 30.) GM rendelet         a Villamosmű Műszaki-Biztonsági Követelményei Szabályzat hatályba léptetéséről     22

9/2008. II. 22.) ÖTM rendelet          az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról       596

11/1994. (III. 25.) IKM rendelet      az éghető folyadékok és olvadékok tárolótartályairól          14

11/2003. (IX.12.) FMM rendelet     az ipari alpintechnikai tevékenység biztonsági szabályzatáról     12

12/1999. (XII.25.) KÖM rendelet    egyes környezetvédelmi nemzeti szabványok kötelezővé nyilvánításáról    9

12/2005. (X. 27.) IHM rendelet       az elektronikus ügyintézési eljárásban alkalmazható dokumentumok részletes technikai szabályairól       5

24/2007. (VII. 3.) KvVM rendelet   Vízügyi Biztonsági Szabályzat     43

25/2006. (II.3.) Korm. rendelet        egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról        12

28/2007. (III.7) GKM rendelet         az öngyújtók forgalomba hozatalának egyes követelményeiről          3

31/2001. (XII. 19.) BM rendelet      a tűzoltási, műszaki mentési és az ezekhez kapcsolódó tűzvédelmi technika alkalmazhatóságának részletes szabályairól        8

35/1997. (XII. 5.) MKM rendelet    Színházművészeti Biztonsági Szabályzat        16

37/1996. (x. 18.) NM rendelet         a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről (a továbbiakban: rendelet)   16

41/2003. (VI. 20.) GKM rendelet    a forgalomirányító jelzőlámpák követelményeiről, tervezési, telepítési és üzemeltetési előírásairól       17

47/1999. (VIII. 4.) GM rendelet       az Emelőgép Biztonsági Szabályzat kiadásáról        31

50/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet     a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználásának és kezelésének szabályairól  12

72/2003. (X. 29.) GKM rendelet     a Feszültség Alatti Munkavégzés Biztonsági Szabályzata         14

77/1999. (XII. 22.) GM rendelet      a háztartási mosógépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról      10

78/1999. (XII. 22.) GM rendelet      a háztartási elektromos szárítógépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról  9

78/2003. (XI.27.) GKM rendelet     a játszótéri eszközök biztonságosságáról        4

79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet   a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről          49

79/2005. (X. 11.) GKM rendelet     a szénhidrogén szállítóvezetékek biztonsági követelményeiről és a Szénhidrogén Szállítóvezetékek Biztonsági Szabályzata közzétételéről      19

80/2005. (X. 11.) GKM rendelet     a gázelosztó vezetékek biztonsági követelményeiről és a Gázelosztó Vezetékek Biztonsági Szabályzata közzétételéről     25

85/2006. (XII. 15.) GKM rendelet   a belföldi fenntartott postai szolgáltatások legmagasabb hatósági díjairól  3

93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet  a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról     6

132/2000. (VII.14.) Korm. rendelete       a középületek fellobogózásának egyes kérdéseiről          2

201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet  az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről    62

1993. évi XCIII. törvény         a munkavédelemről    37

1993. évi III. törvény    a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról      150

1999. évi LXXVI. törvény      a szerzői jogról  48

logopar_szlogen_small


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI