Kisebb pályázatokkal a nagyobb szolgáltatáskínálatért

spiral-clockAz elektronikus közigazgatás fejlesztése — a terület jellegéből adódóan — többnyire kiemelt projektekkel zajlik. Ugyanakkor van tere a kisebb összegű, de szélesebb körnek elérhető konstrukcióknak is.

A hazai e-közigazgatás továbbfejlesztése szempontjából rendkívül lényegesek azok a több milliárd forintba kerülő óriásprojektek, amelyek országos hatóságok, hivatalok munkáját korszerűsítik, több intézményt is érintenek, és a sikeres befejezés után polgárok, vállalkozások millióinak életét könnyítik meg. Ám ezek határain túl is van lehetőség a fejlődésre: számos területen sokkal kisebb befektetéssel is könnyebbé lehet tenni polgárok egy meghatározott csoportjának mindennapjait.

Tízmillió forinttól

Az előbbi megfontolások alapján hirdetett meg egyfordulós pályázatot az EKOP keretéből a Közigazgatási Reform Programok Irányító Hatósága. Az EKOP-1.A.1. számú pályázatot abból a célból írták ki, hogy tovább bővülhessen az elektronikus közigazgatási szolgáltatások kínálata, és a lehető legtöbb helyen alkalmazzák a modern informatikai megoldásokat az állampolgárok kiszolgálásában, mondja Ferencz Dóra, az Irányító Hatóság munkatársa. Korántsem utolsósorban a fejlesztések révén hatékonyabbá válik a közigazgatási munka is.

A szakmai célok elérése érdekében a pályázat keretében informatikai fejlesztést (eszközbeszerzés, szoftverfejlesztés és szoftverbeszerzés), szakértői tanácsadás igénybevételét, valamint a projekt megvalósításához közvetlenül kapcsolódó további tevékenységeket (előkészítés, projektmenedzsment) támogattak. A pályázat három komponensből épült föl, amelyeket az elnyerhető támogatás és a lehetséges projektgazdák köre alapján határoztak meg (az A komponensnél 10 és 100 millió, a B komponensnél 100 és 500 millió, a C komponensnél pedig 500 millió és 1,2 milliárd forint között volt a projektekre igényelhető támogatás).

A szerencsés tizenhármas

A pályázatokat 2009. március 6-ig volt lehetőség benyújtani, időközben döntés született arról, hogy melyek érdemesek a támogatásra. Egyértelműen kijelenthető, hogy annak ellenére, hogy az érintett intézmények köre viszonylag szűk, kimondottan nagy volt az érdeklődés a pályázat iránt: összesen 28 projektjavaslat érkezett be. A nagy érdeklődés miatt az eredetileg meghirdetett keretösszeget is megemelték.

A 28 benyújtott pályázatból végül 13 esetében döntött a támogatás mellett az Irányító Hatóság, összesen 5,45 milliárd forint értékben. A támogatás elnyerését követően most a támogatási szerződések előkészítése, megkötése és aláírása folyik. A benyújtott pályázatokban szereplő ütemtervek alapján a projekteket várhatóan 2010 második felében, illetve 2011 első félévében fejezik be.

Közvetett és közvetlen előnyök

A pályázaton nyertes projektek számos különféle célt valósítanak meg. Egy részük a hivatalok belső munkáját teszi hatékonyabbá, például a belső ügyvitel, az iratkezelés vagy a back-office folyamatok elektronikus alapokra helyezésével. Más fejlesztések eredményeit az ügyfelek közvetlenül is érzékelhetik: ilyen az erkölcsi bizonyítvány kérelmezésének elektronizálása, a Civil Információs Portál fejlesztése vagy elektronikus tájékoztatási szolgáltatások bevezetése.

Az e-szolgáltatásokat tudatosan, hatékonyan használó állam kiépítése szempontjából óriási jelentősége van a mostanihoz hasonló, kisebb projekteket támogató nyílt pályázatoknak. A pályázók ugyanis kisebb szervezetek is lehetnek, és az általuk igényelt kisebb méretű fejlesztésekhez is elérhetővé válnak a támogatási források.

logopar_szlogen_small


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI