Közigazgatási központok az amerikai közkönyvtárak

E-közigazgatási csomópontokká válhatnak az Amerikai Egyesült Államok közkönyvtárai. A Tudományos és Műszaki Tájékoztatás könyvtári folyóirat szerint egyre fontosabb szerep jut a könyvtáraknak, hiszen az ingyenes számítógép-használat és internet-hozzáférés mellett szakértők is segítik az ügyfeleket. Ráadásul jóval közvetlenebbül mint a hivatalokban. Az USA-ban a könyvtárosok iránti bizalom igen erős, az új, e-kormányzati szerep szinte spontán módon alakult ki, minden felsőbb szintű szervezés nélkül. A folyamatot nagyban erősítették az olyan események, mint amilyen a 2005-ös Katrina hurrikán volt. Mississippi állam egyik közkönyvtárában akkor egyetlen hónap alatt 45 ezer kártérítési űrlapot töltöttek ki. A katasztrófahelyzetben olyan emberek is felkeresték a helyi közkönyvtárakat, akik azelőtt soha nem jártak könyvtárban, s azok is hozzájutottak a szükséges szolgáltatásokhoz, akik semmit nem tudtak a számítógépekről és az internetről, és a könyvtárosok segítsége nélkül el lettek volna veszve.

Hazánkban 2004 óta működnek eMagyarország pontok, közülük több száz könyvtárakban található. Külön képeznek ki olyan szakembereket (információs társadalom mentorokat, vagy röviden IT mentorokat), akik az internetes ügyintézésben még járatlanok számára nyújtanak segítséget ügyeik online intézésben.

logopar_szlogen_small


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI