Amit az Államreform Operatív Programról tudni kell
Közös cél, hogy a magyar közigazgatás eredményes, hatékony és elhivatott legyen, ráadásul úgy, hogy e három mutató ne egymás rovására, hanem egymást erősítve javuljon. Az Államreform Operatív Program (ÁROP) – az Európai Szociális Alap által biztosított mintegy 40 milliárd forintot felhasználva – épp ezt kívánja elérni. Mégpedig úgy, hogy eredményei tartósak legyenek, miközben a rendelkezésére álló szűkös forrásokat igyekszik a leghatékonyabban felhasználni.
Az Államreform Operatív Program a közigazgatási és igazságszolgáltatási ügyintézés minőségének növelésére, a kormányzás eredményességének javítására, továbbá a közigazgatási, védelmi, igazságszolgáltatási szervek, illetve a közigazgatási funkciót ellátó civil szervezetek vagy gazdasági önkormányzatok működésének hatékonyabbá tételére törekszik.
A 2007-2008. évben elindult projektek célja, hogy a hatékonyság szempontjából vizsgálják felül az állami feladatokat, majd tárcánként és szakterületenként feladatkatasztereket határozzanak meg, illetve szakpolitikai munkával alapozzák meg a nagy állami ellátó rendszerek átalakítását és az adminisztrációt csökkentve egyszerűsítsék a különböző eljárásokat. Megvizsgálják egyes államigazgatási intézmények (ANTSZ, OVSZ, BV, MGSZH) hatékonyságát és javaslatokat tesznek a működés, a gazdálkodás és a folyamatok átalakítására. A projektekbe tartozik a polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése is. (NFÜ)
| Prioritási tengelyek | Támogatási összeg (euro) | Százalékos megoszlás |
| Folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés | 93.670.934 | 54,32% |
| Az emberi erőforrás minőségének javítása | 24.809.884 | 14,39% |
| Közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztések | 50.282.188 | 29,16% |
| Technikai segítségnyújtás (a konvergencia, regionális versenyképesség és foglalkoztatás együtt) | 3.672.885 | 2,13% |
| Összesen | 172.435.891 | 100% |









