Úton a digitális földhivatali szolgáltatás felé
Kiemelt projekt szolgálja az ingatlan-nyilvántartás elektronikus rendszerének kialakítását 2010 őszére
FORRADALOM. Elsősorban velünk, állampolgárokkal tesz jót az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 1.1.3-as kódszámú, TakarNet24 kiemelt projektje, amely egyszer s mindenkorra véget vethet például a tulajdoni lap-igénylési tortúráknak. A projekt sokak legszebb álmát valósítja meg a földhivatali adatok elektronikus nonstop szolgáltató rendszerének a kialakításával az ügyfélkapun (www.magyarorszag.hu/ugyfelkapu) keresztül.
A beruházás jelentőségét mutatja, hogy jelenleg már több mint 700 ezren élnek a kormányzati portál ügyfélkapujának lehetőségeivel. A földhivatali szolgáltatások esetében tavaly fordult a kocka, az igénybe vett elektronikus és papíralapú szolgáltatásokat összevetve az e-ügyletek 68:32 arányban jelentősen átvették a vezetést.
„A már zajló és 2010. szeptember végére lezáruló, közel kétmilliárd forintos fejlesztés célja egy olyan elektronikus központi földhivatali rendszer kialakítása, amelynek a szolgáltatásait bárki bármikor igénybe veheti a világháló segítségével” – hangsúlyozta Zalaba Piroska, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Földügyi és Térinformatikai Főosztályának a főtanácsosa. Szerinte a rendszer használata igen egyszerű lesz. Az ügyfélkapu azonosítja az oda belépni szándékozó ügyfeleket, akik azután minden további nélkül, a nap huszonnégy órájában igénybe vehetik a földhivatalok elektronikus szolgáltatásait, sőt egyidejűleg élhetnek egy másik kiemelt EKOP-projekt eredményeként megvalósuló szolgáltatással, az elektronikus fizetés lehetőségével is.
A földhivatali rendszerek fejlesztése, az adatok számítógépesítése a kilencvenes évek elején kezdődött Magyarországon a több célt szolgáló egységes – vagyis a térképi és jogi adatokat egy rendszerben hatékonyan kezelő – ingatlan-nyilvántartás kialakítására. Az elmúlt 10-15 évben megvalósult beruházások a földhivatalok működésének korszerűsítését, az ügyintézési idő csökkentését, a tulajdoni biztonság, a hatékonyság növelését, a földügyek komplex irányítását, a földügyi információs szolgáltató rendszer kialakítását és kormányzati, gazdaságpolitikai döntésekhez információ biztosítását szolgálták. Az első beruházások még az Európai Unió előcsatlakozási alapja, a PHARE program keretében zajlottak. A fejlesztések sorában további fontos állomása volt az elektronikus szolgáltatások elindulása külső felhasználók felé 2003 áprilisában. A jelenleg is működő, TakarNet elnevezésű országos földhivatali hálózat a földügyi ágazat szereplőit köti össze, szolgáltatásai jelenleg elsősorban a nagy adatigényű felhasználók számára érhetők el, kizárólag munkaidőben. Ennek több mint kilencezer haszonélvezője van, főként hivatalok, ügyvédek, közjegyzők, bíróságok, bankok, ingatlanforgalmazók, cégek és önkormányzatok. „Ennek a rendszernek köszönhető, hogy a magyar ingatlan-nyilvántartási adatellátás és szolgáltatás elérte az Európai Unió minősítési rendszerében meghatározott harmadik e-kormányzati szintet” – jegyezte meg az FVM illetékese.
A TakarNet 24 órás állampolgári változata lesz a most formálódó új rendszer, amely az EU Európai Regionális Fejlesztési Alapjának (ERFA) százszázalékos támogatásával jön létre. Ezzel a földügyi szakigazgatás hosszabb távú terveinek, a Digitális Földhivatal programnak az első lépése valósul meg. A Digitális Földhivatal révén egyrészt ügyfél orientáltabb ügyintézést, a szolgáltatások minőségének javítását, másrészt – az EU Kataszteri Bizottság alapelveivel összhangban – a nemzeti téradat-infrastruktúra felügyelt alapjainak kidolgozását és többcélú használatának biztosítását ígérik a szakemberek.
Az FVM projektkoordinátora a földhivatali rendszerek fejlesztésének új korszakáról beszél. „Magyarország földhivatali intézményhálózata számára egyszerre jelent technológiai, szakmai és ügyfélszolgálati szemléletváltást ez a kiemelt fejlesztés” – szögezte le Zalaba Piroska. A projekt célja, hogy az állampolgárok számára rendelkezésre álljanak a központi ügyfélkapun keresztül az elektronikus földhivatali szolgáltatások, ahol az ügyfelek bárhonnan, bármikor közhiteles információt kaphatnak az ingatlanok nyilvántartási adatairól, illetve az adatokban bekövetkezett változásokról. A Digitális Földhivatal fontos lépése ez az új rendszer. Ennek keretében adatszolgáltatásra, változásfigyelésre, e-fizetésre, statisztikai adatok megismerésére nyílik lehetőség, illetve a Digitális Földhivatal program későbbi fázisaiban sor kerül az elektronikus földhivatali ügyintézés megvalósítására is.
Az állampolgárok szempontjából döntő jelentőségű, hogy nonstop igényelhető lesz nem hiteles és a hitelesítő záradékkal ellátott e-hiteles tulajdoni lap másolat, továbbá térképmásolat, hiszen a tulajdonbiztonság fokozása szempontjából alapvető követelmény a közhiteles és naprakész ingatlan információ gyors és egyszerű elérhetősége. A projektről és a földhivatali elektronikus szolgáltatásokról részletesen a földhivatalok hivatalos portálján lehet tájékozódni (www.foldhivatal.hu).









