Ne feledje: az internet továbbra is adómentes juttatás!

A munkáltatók a továbbiakban is rendkívül kedvező feltételekkel juttathatják internethasználathoz munkavállalóikat.

A kormányzat ugyanis a közelmúltban megszavazta a jövő évi béren kívüli juttatásokra vonatkozó törvényjavaslatot, eszerint a munkáltató által biztosított internethasználat marad gyakorlatilag az egyetlen adómentes béren kívüli juttatás. Noha a többi juttatás jó része kedvezményes adókulcs alá esik, adómentessége révén mégis az internet-hozzáférés lehet a legkedvezőbb juttatási forma. Ez a körülmény pedig előnyös helyzetbe hozza az internetszolgáltatást ily módon igénybe vevő dolgozót és az ezt biztosító munkáltatót is.

Ráadásul a Magyar Telekom, mint internet-flottaterméket biztosító szolgáltató, igen gazdag és változatos portfólióval rendelkezik, s a cég illetékese szerint mindenféle munkavállalói és munkaadói igénynek eleget tudnak tenni, függetlenül attól, hogy a munkáltató milyen infrastruktúrán akarja az internetet biztosítani dolgozói számára, vagyis a társaságtól lehet réz-, kábel- vagy mobilhálózaton, változatos csomagopciókkal internet-hozzáférést vásárolni, amihez a munkavállaló a saját költségére – kedvezményesen – vásárolhat telekommunikációs (például IPTV, Kábel TV, hang-) szolgáltatásokat.

A munkáltató tehát mindennemű adó- és járulékkötelezettség nélkül modern, béren kívüli juttatásként nyújthatja dolgozóinak a szolgáltatást az ország egész területén. Arra a kérdésre pedig, hogy mely cégeknek ajánlja a Magyar Telekom a munkavállalói internetflotta-szolgáltatást, azt a választ kaptuk, hogy bármely kis-, közép- vagy nagyvállalatnak, amely növelni szeretné dolgozói elégedettségét.

Melyek a szolgáltatás igénybevételével járó előnyök?

A vállalatok számára:

  • hatékony bérköltség-felhasználást jelent,
  • korlátlan összegben adható, adómentes béren kívüli juttatás,
  • növeli a munkavállalók elégedettségét és lojalitását,
  • lehetőséget teremt az otthoni munkavégzésre, a távmunkára,
  • fejleszti a munkatársak pc-s és internetes felhasználói képességeit.

A munkavállaló számára:

  • béren kívüli juttatásként juthat otthoni internethez,
  • a munkavállalói internetflottával a nettó bérből előfizetett hozzáféréshez viszonyítva akár fél áron juthat internethez,
  • információhoz juthat, szórakozhat, tanulhat – akár az egész családjával,
  • lehetőséget kaphat az otthoni munkavégzésre, a távmunkára,
  • a továbbképzésre (alternatív formaként vagy betegség,
  • szabadság ideje alatt),
  • online intézheti ügyeit (pl. online banking, internetes vásárlás stb.).

Forrás: Napi Online, Terminal

Címke:


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank