Telekom a kórházi szoftverpiacon

30-40%-os részesedést szerezhetett a kórházi szoftverek hazai piacán a Magyar Telekom az ISH felvásárlásával, ráadásul a cégnek komoly külföldi hídfőállásai is vannak.

Részletes összeállítást közöl a HVG a Magyar Telekom nemrégiben végrehajtott akvizíciójáról, az International System House (ISH) megvásárlásáról. A cikk szerint a hitelátvállalással együtt 2.9 milliárd forintos felvásárlással a tőzsdei cég a kórházi szoftverpiac legnagyobb szereplőjét mondhatja magáénak 30-40%-os részesedéssel és 2.8 milliárd forintos tavalyi bevétellel. Ennek a piacnak a második két legnagyobb szereplője 20-20%-os részesedéssel a Globnet, illetve az egykor Kóka János résztulajdonában lévő Medicom.

Mivel a Telekom új szereplő lesz a kórházi szoftverpiacon, az ISH részesedése pedig nem nő a felvásárlással, a HVG szerint a Gazdasági Versenyhivatal engedélyezni fogja a tranzakciót, amelyben a Telekom számára nemcsak az a vonzó, hogy az ISH 136 hazai kórházból 45-ben jelen van. A cégnek jelentős külföldi hídfőállásai is vannak a lengyel, szlovák, szerb és bosnyák piacokon, és szeretné megvetni a lábát Bulgáriában és Romániában is.

Mi is a termék?

Az ISH 1996-ban vásárolt az IBM-től egy szoftvert, amelyet egy ideje maga fejleszt és ma már internetes alapú. Ez a progam a betegellátástól a gyógyszerfelhasználáson keresztül a minőségellenőrzésig mindent követ, az orvos használhatja a beteg adatait, frissen elkészült leleteit, a kórházi menedzsment pedig látja a gazdálkodás naprakész számait, illetve előállítja az egészségbiztosítási pénztárnak is a szükséges kimutatásokat.

Az említett három nagy kórház informatikai cég kínálata nem sokban különbözik egymástól, a HVG szerint sokszor csak a marketingen múlik, hogy ki melyiket választja. A lap megemlíti, hogy 2004-ben némi kartellezés is segített a cégnek a terjeszkedésben, amikor öt magyarországi egyetem informatikai fejlesztéséből négyét elnyerték a közbeszerzési eljáráson. A tagokat, az IBM-et, az SAP-t és az ISH-t akkor összesen 1.5 milliárd forintra büntette a GVH, amiből 130 millió forint volt az ISH része, bár az ügyben máig nem született jogerős bírósági ítélet.

A múlt
Az ISH alapítói 2001-ben adták el üzletrészük 52%-át egy Britex International nevű cégnek, amely 2006-ben vitábe került Regőczi István alapítóval, így a fennmaradó 48%-ot ebben az évben a Hospinvest vette meg.

2007-ben, amikor az EBRD beszállt a Hospinvestbe, ragaszkodott a profiltisztasághoz, így az ISH ebben az évben teljesen a Britex tulajdonába került, majd most megvette a Magyar Telekom. A HVG által hivatkozott szakértők szerint a cég értéke az elmúlt 8 évben tízszereződhetett.

A Telekom a GVH engedély megérkezéséig nem kívánt terveiről nyilatkozni, de a HVG úgy tudja, hogy az ISH menedzsmentjének nagyfokú önállóságot ígértek és alapvető tervük, hogy az egészségügyi szoftverek mellé kedvezményes telefon- és internet-szolgáltatást nyújtanak majd.

Forrás: portfolio.hu

(Kommentár: Lehet, hogy ez az első lépés a komplex távgyúgyításhoz Magyarországon? D. G.)

Címke: ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI