Ha nem hallod, leírom! – A legnagyobb közvetlen támogatás az e-Befogadás évében
Az e-Befogadás évének legnagyobb összegű, közvetlen támogatását adta át a Pannon GSM a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete (Harke) számára. A HARKE az adományt az Egyesült Államokban kifejlesztett ECLIPSE alkalmazás honosításának befejezésére és öt beszédíró-gyorsíró oktatására fordítja. A beszédíró-gyorsíróval az élő beszéddel azonos sebességű írásos tolmácsolás valósítható meg, ami a hallássérültek általános társadalmi integrációjában nyújthat nagy segítséget. A Pannon karácsonyi adománya egy már megkezdett, ám forráshiány miatt megszakított technológia és szolgáltatás továbbfejlesztését, valamint azok működtetését teszi lehetővé.
A Pannon társadalmi befektetéseinek fontos elemét képezi a karácsonyi ajándékozás. A mobilcég immár évek óta jótékony célra fordítja azt az összeget, amelyet ügyfelei, partnerei karácsonyi ajándékára szánna.
„A Pannonnál fizikai környezetünk akadálymentesítésén túl szolgáltatásainkhoz, szakterületünkhöz kapcsolódva a kommunikáció akadálymentesítését is kiemelten fontosnak tartjuk. A HARKE támogatásával is erre szeretnénk a társadalom figyelmét felhívni” – mondta el Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója.
Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az üzleti partnerek számára is sokat jelent ez a közös adomány, mely immár hagyomány a vállalati felelősségvállalás terén élen járó mobilszolgáltató életében. 2008-ban a kedvezményezett kiválasztását egy nonprofit alapítvánnyal együttműködésben végezte a Pannon, hogy a független és szakértő harmadik fél által váljon a támogatás és annak célja átláthatóvá és még hitelesebbé.
A HARKE-ról
A HARKE (Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete, www.harke.hu) öt éve alakult meg. Alapító tagjai sikeres hallássérültek. Fontosnak tartják a minőségi szolgáltatások fejlesztését. Az eddigi programok között a hallássérültek számára kommunikációjukat karbantartó tréningek, munkaerőpiaci reintegrációs képzések (például az IT-mentor projekt), tolmácsolási (orális-, jelnyelvi- és írótolmácsolás) szolgáltatások fejlesztése, felnőtt hallássérültek digitális írástudás oktatása jelnyelven szerepeltek.
A Pannonról
A Pannon Magyarország egyik vezető mobilszolgáltatója. A norvég Telenor 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra, ahol 2008. szeptember végén 3,475 millió aktív előfizetéssel és 33,12 %-os piaci részesedéssel rendelkezett. A cég tevékenységében a hangalapú szolgáltatások mellett egyre fontosabb szerepet tölt be a mobil internet: a Pannon a lakosság 99%-a számára elérhető, e-mailezést és böngészést lehetővé tévő EDGE hálózat mellett folyamatosan fejleszti a leggyorsabb adatátviteli sebességet nyújtó 3G/HSDPA hálózatot, amely jelenleg 357 településen érhető el. A Pannon a vállalati felelősségvállalás terén is élen jár Magyarországon, ahogy azt az évente sorra kerülő Társadalmi Felelősségvállalás Napja, a Pannon Példakép Alapítvány, a közösségi ügyek és a művészetek támogatása, valamint a kiterjedt sportszponzorációs tevékenység is bizonyítja. A Pannon büszke a Figyelő TOP 200 értékelésén elért „Az év legeredményesebb vállalata” címre. A cégről bővebb információ található a www.pannon.hu weboldalon.

További információ:







