MDF: Ne az e-közigazgatáson spóroljunk!
Az állam működési költségeit hosszútávon csökkentő intézkedéseket csak úgy lehet hozni, ha a kormány növeli – vagy legalább szinten tartja – az informatikai fejlesztésekre szánt költségvetési összegeket. A Magyar Demokrata Fórum sürgeti, hogy további forrásokat biztosítsanak az elektronikus kormányzati rendszer fejlesztésére, valamint azt, hogy jövőre az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program, illetve az Informatikai Közháló Program működtetésére legalább a 2008. évivel azonos összeget biztosítsanak.
Az MDF számára elfogadhatatlan, hogy miközben a kormány látványkonferenciákon szóvirágokkal kápráztatja a közönséget, a valóságban döntéseivel hátráltatja a reformokat. A közigazgatás modernizációját szolgáló Elektronikus Közigazgatás Operatív Program, valamint az Államreform Operatív Program keretösszegének átcsoportosítását és csökkentését tervezik. Az Informatikai Közháló Program működtetésére – amely 7268 végponton biztosít szélessávú internet szolgáltatást az összes közoktatási intézmény, mintegy 600 önkormányzat, több száz kiskönyvtár és művelődési ház számára – mintegy 1,3 milliárd forinttal kevesebb forrást kívánnak biztosítani a jövő évben. Ezekkel a látszatmegoldásokkal a kormány nem érhet célt, hiszen a mai fejlesztéseken elspórolt forintokat holnap működési többletköltségként kell majd megfizetni.
A kormány úgy viszonyul a közigazgatáshoz, mint az a gazda, aki a gyümölcsfáját minden évben csak metszegeti, de nem fordít időt és pénzt a gondozására, aztán csodálkozik, hogy az ő gyümölcstermése nem olyan szép és bőséges, mint a szomszédé. Az MDF javaslata, hogy a kormány felejtse el a metszőollót és a jövőbeni megtakarítások és eredmények érdekében kezdje el a fejlesztéseket. A közigazgatási reform folytatása ma egyet jelent a kormányzati informatikai fejlesztések kiemelt támogatásával, ami az államigazgatás takarékosabb és ésszerűbb gazdálkodását fogja szolgálni és valóságos hosszútávú költségcsökkentést eredményez.
Budapest, 2008. november 15.
Pettkó András országgyűlési képviselő,
az MDF Informatikai Munkacsoportjának vezetője







