Sikeres magyar kezdeményezések – Inforum sajtóközlemény
2008. november 5
Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum)
Sajtóközlemény
Az Európai Bizottság az Inforumot választotta e-Inclusion Díjra
50 fölött is kék az ég
Sikeres magyar kezdeményezések a digitális esélyegyenlőség terén
I. A díjról
Az e-befogadás éve (2008) kezdeményezés súlyának emeléséért az Európai Bizottság olyan pályázatot hirdetett, ahol a legjobb módszereket, gyakorlatokat, szervezeteket keresték az informatika és társadalomfejlesztés közös határterületein. 469 szervezet pályázott, s ezek közül az EU 35 kiemelkedőt választott ki díjra méltónak . Csoportjában (idősödés jólétben = ageing well) első lett az Inforum. Az elért eredményt azért is rendkívüli, hiszen a szűkös forrásokkal rendelkező civil szervezet a gazdag minisztériumokkal, állami programokkal szemben is bizonyított. Az Inforum az elismerést a 2003 óta tartó Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyek ötletéért és megvalósításáért kapta. A versenyben 55 év feletti „idősek” indulnak 15 év alatti unokájukkal (gyerekükkel / dédunokájukkal) közösen; feladatuk, hogy az internet segítségével tesztkérdéseket oldjanak meg.
Az Inforum mellett Magyarországról még egy program kap december 1-én Bécsben, az európai uniós miniszterek konferenciáján díjat: az eMagyarország program .
II. Az e-Befogadás éve és az Országgyűlés
2008 az Európai Unióban az e-Befogadás, a digitális esélyegyenlőség éve. Ennek célja, hogy a társadalom minden tagjának életminőségét szolgáló digitális eszközök és szolgáltatások értelmével, hasznával mind többen ismerkedjenek meg, legyenek azok az internetet még nem használók, kormányzati döntéshozók vagy vállalkozók. A hátrányos helyzetűek kapjanak eszközöket és szolgáltatásokat, az idősek modern tudást és az aktív időskor lehetőségét; a kormányzati emberek egyszerűbb ügyintézést, a vállalkozók új piacokat. Az e-Befogadás az Európai Unióban az információs társadalom új értelmezése, amely az emberi szükségletek és lehetőségek, és nem a technológia, informatika felől közelít a társadalom életminőségének emelése felé.
Az Inforum 2007 novemberében kezdeményezte, hogy a digitális társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásával foglalkozzon a Magyar Országgyűlés is, illetve, hogy 2008 legyen itthon is az e-Befogadás éve . A kezdeményezés nyomán 2008. január 8-án az öt parlamenti párt együttműködési szerződést írt alá az Inforummal , amelyben kinyilvánították, hogy a digitális szakadék betemetése nemzeti ügy. Fél év alatt két országgyűlési határozat született, amelyek azt mutatják, az Inforum elérte céljainak egy részét: az országgyűlés figyelmet fordít a hátrányos emberek, korosztályok, régiók életminőségének kérdéseivel. A szervezet stratégiai célja, hogy 2010 végéig 1 millió új felhasználót segítsen az internetre, elsősorban az 50 fölötti korosztályok tagjai közül. Ma 50 év felett mintegy 350 ezer ember használja az internetet. A Parlamentben megalakult az e-Befogadásügyi eseti bizottság is, amely jelentést készít a kérdésről az Országgyűlésnek; figyelemmel kíséri az e-befogadási kezdeményezéseket, legyenek az állami, civil vagy vállalkozási akciók.
III. Előre 50+ korosztályok!
Az Inforum ebben az évben két olyan programot is szervezett, amelynek segítségével az 50 éve felettiek kedvet kaphatnak az informatika, illetve az internet használatához. Az egyik – a már említett – Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny, míg a másik az „50 fölötti Internetezők első házibulija” volt. A most induló, harmadik program, a www.50plusz.NET webportál. Ennek célja, hogy segítse és fejlessze az 50 fölötti generációk digitális és informatikai eszközhasználatát, tudását és készségét, és aktív alkotásra és kapcsolatteremtésre serkentse őket.
Az Inforum fontosnak tartja, hogy az érettebb korosztály is otthonosan érezze magát az interneten és a digitális világban. Ez az a generáció, amelyik még nem született bele az informatikai eszközökkel segített korszakba. A civil szervezet véleménye szerint az idősebb generációk tudását, bölcsességét, véleményét meg kell osztani a fiatalabbakkal, és ezért is szükséges a bevonásuk a digitális világba. Az Inforum határozott véleménye, hogy az információs, kommunikációs és digitális eszközök használatával javul mindenki életminősége, hiszen a tájékozódás, a kapcsolatok ápolása, az ügyintézés, a tanulás, a szórakozás könnyebbé válik. Ezért elengedhetetlen, hogy az érettebb korosztály éljen ezen eszközök szolgáltatásaival, hiszen nekik még nagyobb szükségük van ezekre az előnyökre. Az Inforum nekik szánta az 50plusz.NET portált, ami kaput nyit a digitális világba való belépésükhöz.
Az 50plusz.NET portál a kezdő számítógép használók számára is érthető nyelven igyekszik széles körű információt nyújtani emberekről és informatikai eszközökről, azok kapcsolatáról. Azok sem fognak unatkozni, akik már nem kezdő szinten használják a digitális eszközöket. Az informatikai eszközök használatához közérthető formában találhatnak tananyagokat, leírásokat, ismertetőket.
A portál lehetőséget nyújt az információszerzésen túl a tudás és a személyes értékek megosztására is. Minden felhasználó létrehozhat magának emlékkönyveket, visszaemlékezéseket, azt nyilvánossá teheti mások számára, vagy kinyomtatva odaajándékozhatja szeretteinek.
Az Inforum e portállal szeretné segíteni az érettebb generációk (információs) társadalmi bevonását, az önkéntes mozgalom terjesztését is. Eddig többtucat önkéntes csatlakozott a felhívásunkhoz. Szeretnénk, ha az idősebb generáció tagjai személyes példával mutatnák meg: nem írhatók le az 50 feletti generációk.
Érdek nélkül adni valakinek ugyanolyan jó és emberi, mint segítséget kapni, ha arra van szükségünk. Az adományozók és adományozottak bármikor válthatják egymást. Erre hoztuk létre a „szívességbankot”, amibe bárki betehet, vagy kivehet onnan szükség szerint. Lehetőséget nyújtunk részletes bemutatkozásra, a hobbikhoz társak keresésére, apróhirdetések közzétételére, újságok személyre szabott ingyenes előfizetésére.
IV. Dokumentálás
Az EU ICT for Inclusion igazgatósága arra kérte az Inforumot, hogy készítsen dokumentumfilmet az e-befogadás hazai helyzetéről. Két film közül az első már elkészült: Emberek és egerek – A mi kis (világ)falunk címmel az IT-Mentorok tevékenységéről szól . A másik dokumentumfilm november közepére készül el az e-befogadás év hazai eseményeiről. Mindkét film bemutatásra kerül Bécsben, az Európai Unió Minisztereinek Találkozóján, ahol az Inforum a rendezvény egyik díszvendége .
V. Inforum kezdeményezés az egységes kormányzati informatikáért
Az Inforum 2008. október 31-én az alábbi levelet intézte a Magyar Országgyűlés E-Befogadásügyi Eseti Bizottságának országgyűlési képviselőihez . E levél megszületését Pettkó András (MDF) felszólalása inspirálta.
Az eseti bizottság 2008. november 3-án megtárgyalta az Inforum az első felvetését és támogatta azt. A bizottság felhatalmazta az elnökséget, hogy vizsgálják meg azt a lehetőséget, hogy miképp lehetséges tárca nélküli miniszteri poszt, és – Nyitrai Zsolt (Fidesz) javaslata nyomán – Informatikai és Hírközlési főbizottság létrehozása az országgyűlésben.
„Az Inforum stratégiai elképzelése szerint a jövőben szükséges lenne egy olyan tárca létrehozása, amely az ország technológiai és társadalmi modernizációjának motorja lenne. Ebben kulcstényező az infokommunikáció, de megfontolandó az is, hogy az információs társadalom, telekommunikáció kérdései mellett a felsőoktatás és kutatás-fejlesztés is helyet kapjanak egy „jövőügyi” minisztérium keretei között.
Sajnos, a jelenlegi gazdaságpolitikai helyzet nem a nagy távlatok építésének ideje, hanem a sokat halasztott feladatok gyors megvalósításáé.
Ezért is szükséges a kormányzat informatizálásának végig vitele, a hátrányos helyzetűek (települések és egyének) bekapcsolása az ország digitális vérkeringésébe, az infokommunikációs szektor húzószerepének megőrzése, az Európai Uniós e-Inclusion politikák (különösen az e-kormányzatra, az idősödésre és e-egészségügyre vonatkozóak) végrehajtása, hiszen ezek a lépések nem csak Magyarország modernizálódását biztosítják, hanem jelentősen növelik a belső és külső piacot, a vállalkozások és a közszféra bevételeit.
Ezért az Inforum hasznosnak látná, hogy az informatika és távközlés kérdéseivel egy – akár tárca nélküli – miniszter foglalkozzon. Úgy véljük, hogy a MeH EKK apparátusa alkalmas kiindulási alapot biztosít e feladat ellátásához.”
VI. Várható akciók
Az Inforum egy hónapon belül nem csupán egy dokumentumfilmet tesz le majd az asztalra, hanem a második e-befogadási jelentést is, amelyet az Információs Társadalom és Trendkutató Központtal publikál abból a célból, hogy a döntéshozók is megismerjék: mit tudhatunk azokról, akik nem interneteznek még Magyarországon.
További információ:
Dombi Gábor, főtitkár
0620 9 544 176
dombi.inforum@gmail.com
www.inforum.org.hu
einclusion.hu
További uniós információk:
Established by the European Commission, the 2008 European e-Inclusion Awards celebrate the best and most imaginative uses of Information and Communication Technology (ICT). Through the Awards, the Commission aims to inspire industry, governments and other organisations to better exploit the potential of technology to reduce social and digital exclusion.
Despite society’s increasing dependence on digital technology, an estimated one in three Europeans fails to participate or benefit from the information society. Overcoming digital exclusion is not only a social necessity. It will be worth billions to European companies and governments over the next five years.
The European e-Inclusion Awards received more than 469 entries with participation from every European Union country.
For press information on the European e-Inclusion Awards contact:
Alison Johnson
Media Relations Manager, European e-Inclusion Awards
Phone: +44 (0) 20 7234 3535
Email: alison.johnson@key20media.com
http://www.e-inclusionawards.eu/









