Az e-Befogadásügyi Bizottság első ülése

Teljes létszámmal ült össze 2008. október 20-án az e-Befogadásügyi Eseti Bizottság a Parlament épületében.

A testület célja, hogy 2010-ig felére csökkentse az úgynevezett digitális szakadékot, vagyis az internetet nem használók számát. Márfai Péter, a bizottság elnöke kifejtette, hogy Magyarországon a lakosság negyven százaléka eléri az internetet, hatvan százaléka azonban nem. A bizottság célja, hogy 2010-ig ez az arány 70-30 százalékra forduljon, az internetet használók javára. Az új eseti bizottság abban a körben szeretné kifejteni hatását, ahol eddig nem értek el eredményt, vagyis az öregek és a hátrányos helyzetűek körében, továbbá a határon túli, magyar nyelvet beszélő közösség felzárkóztatását is fontosnak tartja. A bizottság nyolc tagja: Márfai Péter (MSZP) elnök, Molnár Béla (KDNP), Nyitrai Zsolt (Fidesz), Pettkó András (MDF), Kovács Kálmán (SZDSZ) alelnökök, Józsa István (MSZP), Baráth Etele (MSZP), Koszorús László (Fidesz) tagok.

A bizottság különlegessége – azon túl, hogy a társadalmi modernizáció mellett és a hátrányos helyzet lekűzdéséért dolgozik -, hogy döntéseit szinte teljes konszenzussal hozza. A 8 rendes tagból hatnak kell egyetértenie ahhoz, hogy a döntései megszülessenek.

A Bizottság az első ülésén elfogadta at ügyrendjét, működési szabályzatát.

Az első ülésen részt vett Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az információs társadalmi ügyekért felelős kormánybiztos, aki szakmai kooperációt kínált a társadalmi problémák megoldásához. Kifejtette: lát esélyt arra, hogy egy irányba lehessen a fejlesztési folyamatokat terelni, és nagyon is ráfér a területre egy szakmai típusú együttgondolkodás. Az államtitkár fontosnak tartotta, hogy szakmai kérdéseket kapva szakmai válaszokat adhassanak a bizottságnak, utalva arra, hogy ezen bizottság a politika harcokra nem optimális színhely, s azok a munkáját akadályoznák. Az Elektronikuskormányzat-Központ nevében együttműködést szakmai területeken kínált a pártok és képviselők számára.

A Bizottság tagjai a jövő munkatervét kiegészítve javaslatokat tettek az állandó meghívottakra és civil szervezetek bemutatkozására. Márfai Péter elnök hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a Bizottság tagjai felkeressék az érintett tárcákat, s körükben is “evangelizáljanak”, hirdessék az e-befogadás eszméjét.

Címke: , ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank