A technológia mit sem ér lélek nélkül
Interjú Maradi Istvánnal, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettesével a Wifi falu programról.
- Miért támogatta a Magyar Telekom a Wifi falu programot?
- Ez a kezdeményezés, vagyis hogy a szélessávú internet eljusson a hátrányos helyzetű vidékeken élő családokhoz is, összhangban van a vállalat elképzeléseivel. Szeretnénk ezekre a területekre is elvinni a Telekom internetszolgáltatását, de ez nem mindig könnyű. Érthető, hogy fölkarolásra érdemesnek gondoltuk a Wifi falu ügyét. Megtetszett a program szelleme, és a szervező, az Internet Terjesztéséért Alapítvány lelkesedése is. Olyan technológiát alkalmazunk, amelynek kezelésében otthonosan mozog a Magyar Telekom: mi elvisszük az adott településre a vezetékes technológiát, és onnantól Wi-Fi-vel biztosítják a szélessávú internetszolgáltatást.
- Milyen támogatást nyújtott a cég a program megvalósításához?
- A Magyar Telekom a saját eszközeivel és technológiájával kifejezetten egy a célra létrehozott, speciális megoldást dolgozott ki azokban a falvakban, amelyeket az alapítvány megnevezett. A kapcsolat végpontjához pedig az alapítvány szereltette fel a vezeték nélküli szélessávú internetkapcsolatot . A konstrukciót az alapítványon keresztül az érintett, igen szerény körülmények között élő fogyasztóknak 2009 végéig adományozzuk.
- Az egyeztetések során milyen technológiai, jogi, üzleti és egyéb problémák merültek fel?
- Az egyik legfontosabb feladat: megszerezni az épülettulajdonosok beleegyezését ott, ahol a WiFi-antennát szeretnénk elhelyezni. Ez nem is olyan egyszerű például egy bolt, egy templomtorony vagy egy községháza esetében. Az engedélyek megszerzésében sokat segített az alapítvány. Emellett adódott egy sor műszaki természetű kérdés – kábelfektetés, villámvédelem, folyamatos áramellátás – is, de leküzdöttük ezeket. És persze sok nehézséget okozott az állandó versenyfutás az idővel.
- Hogyan illeszkedik be ez a program a Magyar Telekom támogatási rendszerébe?
- A Magyar Telekom Magyarországon az elsők között csatlakozott az Európai Unió e-Befogadást ösztönző kezdeményezéséhez, melynek célja a hátrányos helyzetű csoportokhoz – idősek, fogyatékosok, romák – tartozó állampolgárok segítése és integrálása hátrányaik leküzdésében való szerepvállalással. Emellett elkötelezettek vagyunk az információs társadalom szélesítése, a digitális szakadék csökkentése, az információs társadalom előnyeinek, hasznainak népszerűsítése mellett. A Magyar Telekom amellett, hogy a digitális írástudás elterjesztéséért tevékenykedik, több, valóban célzott, az e-Befogadást segítő projektben is részt vesz. Ebbe a tevékenységbe illeszkedik a Wifi falvak alapítványon keresztüli támogatása is. A mi segítségünk mindig akkor a leghatékonyabb, ha a saját termékünk, szolgáltatásunk révén nyújthatunk támogatást. A Wifi falu esetében ez teljes mértékben megvalósul.
- Piacépítésnek is tekinti a cég ezt a programot?
- Ez a program távol áll a direkt profitszerzés lehetőségétől. A WiFi-s internetet hátrányos helyzetű családok fogják használni, s róluk aligha a nyereség és a piac jut eszünkbe. A Telekom abban lát fantáziát, hogy a program támogatásával tágítani tudja a digitális kultúrával megbarátkozók körét. Azok a gyerekek, akik most számítógéphez, internethez jutnak, később természetes módon fognak használatba venni egy sor világhálós megoldást. Ilyen lesz, mondjuk az e-önkormányzat, s még számtalan szolgáltatás, amelyeknek hátterét a távközlés adja. Ezzel a programmal azt az elvet támogattuk, hogy mindenkinek esélye legyen eljutni a digitális világhoz. Ha ma egy nehezebb sorsú család gyermeke nem fér hozzá ezekhez a lehetőségekhez, csökkenek a sanszai a munkaerőpiacon.
- Vajon azok közül, akik most internethez jutnak, a támogatási szerződés lejárta után hányan fogják továbbra is használni a netet?
- Nem lehet tudni, hogyan alakul a számuk, amikor majd fizetni kell a szolgáltatásért. De a tapasztalat szerint, aki belekóstol az internetbe, nehezen szakad el tőle. Persze lesz, aki az ingyenes szakasz után lemondja, de a többség életébe véglegesen be fog költözni. A felmérések azt mutatják, hogy a háztartásokból nem azért hiányzik az internet, mert az emberek elleneznék, hanem mert még kis sem próbálták. De ha túllépve az első akadályon megismerkednek vele, olyanná válik számukra, mint a vezetékes víz vagy a villany – és az erre fordítandó összeget félre fogják tenni.
- Hogyan formálódhat a Wifi falu működési modellje 2009 után?
- Ha az alapítvány ügyszeretete és a Telekommal való jó viszonya megmarad, akkor szívesen folytatjuk a támogatást. Mi adjuk a műszaki tudást, s ehhez a lelkesedést és a lendületet a partnernek kell hozzátennie. A puszta technológia mit sem ér a lélek nélkül. Ezt éppen az eddigi együttműködésünk bizonyította. Láttam a fényképeken, ahogyan az alapítványosok nehéz sorsú embereket tanítottak nethasználatra.
Gyenes Fruzsina
Forrás: Infinit HÍrlevél








