A e-befogadásügyi eseti bizottság tagjai
Baráth Etele, Józsa Imre, Márfai Péter (elnök) (MSZP)
Kovács Kálmán (SZDSZ)
Koszorús László, Nyitrai Zsolt (FIDESZ)
Molnár Béla (KDNP)
Pettkó András (MDF)
Dr. Baráth Etele
1942. január 28-án született Budapesten. Nős, felesége bírónő, három gyermekük van.
1960-ban érettségizett a budapesti Toldi Ferenc Gimnáziumban.1967-ben a BME Építészmérnöki Karán diplomázott. 1974-től 1985-ig ugyanott adjunktus, 1985-ben egyetemi doktori címet szerzett. 1967-től 1989-ig építészként dolgozott Budapesten és Zalaegerszegen.1989. március 1-jétől a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium államtitkára, 1990. február 6-tól az Országos Műemléki Tanács ügyvezető elnöke lett. 1990. márciustól 1992. márciusig a Bécs-Budapest Világkiállítás kormánybiztosa, 1990. június-december között a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban helyettes államtitkár. 1992-től több területfejlesztési cég tulajdonosa, illetve vezetője 1992 és 1994 között a Munkaadók Országos Szövetségének elnöke, 1994-ben a Magyar Gazdasági Kamara alelnöke. 1995-től a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, 1996-tól a MOB gazdasági bizottságának elnöke, 2001-től alelnöke.
1980-tól MSZMP-tag, 1989-től pártonkívüli. 1994-től országgyűlési képviselő az MSZP színeiben (1994: Bp. 21. vk., XIV. ker. 1998: budapesti lista). 2001-től frakcióvezető-helyettes. Az 1994. évi önkormányzati választásokon az MSZP budapesti főpolgármester-jelöltje, fővárosi képviselő lett, de mandátumáról lemondott. 2002. április 21-én visszaszerezte az előző választáson elvesztett zuglói egyéni mandátumát. Az Országgyűlés alakulásakor (2002. május 15.) a területfejlesztési bizottság elnöki tisztségét kapta. Miután 2002. május 27-én kinevezték a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárává, a területfejlesztési bizottság vezetéséről lemondott. 2004. október 4-től a Gyurcsány kormányban az európai ügyeket felügyelő tárca nélküli miniszter. A 2006-os országgyűlési választásokon Budapest 21. számú választókerületében szerzett mandátumot. 2006. június 19-től a gazdasági és informatikai bizottság tagja.
Dr. Józsa István
1953. szeptember 7-én született Csongrádon. Nős, felesége építész, három gyermekük van.
1972-ben érettségizett a csongrádi Batsányi János Gimnáziumban. 1973 óta él Budapest XI. kerületében. 1978-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen matematikus-mérnöki diplomát szerzett. Szakmai pályáját a BME Gépszerkezettani Intézetében kezdte, majd 1980 és 1995 között az Olajtervnél dolgozott előbb fejlesztőmérnökként, majd a szakértői osztály vezetőjeként. 1983-ban gépszerkesztő szakmérnöki másoddiplomát szerzett a Műegyetemen. 1987-ben avatták műszaki doktorrá. 1990-ben az Oxford Polytechnic CMS közgazdasági másoddiplomát szerzett. 1995-től egy energetikai tervező és kivitelező cég műszaki igazgatójaként dolgozik. 2002-től főállású parlamenti képviselő. 1994-től a Magyar Mérnöki kamara, 1999-től a Magyar Atomfórum tagja.
Az MSZP alapítója, a XI. kerületi szervezetének elnöke 1989-1994-ig. 1989-től az MSZP Országos Választmányának tagja. 1999-től a Baloldali Önkormányzati Közösség fővárosi szervezetének alelnöke. 2007-ben az MSZP Budapesti Területi Szövetség alelnökévé választották.
Az 1990. és az 1998. évi országgyűlési választásokon képviselőjelölt. Az 1994. és az 1998. évi önkormányzati választásokon, mindkétszer listáról bekerült a XI. kerület képviselő-testületébe; 1994-2002 között vezeti a szocialista frakciót. A 2002. évi országgyűlési választásokon egyéni mandátumot szerzett Budapest 17. számú választókerületében (Bp., XI. ker.).
A 2006. évi országgyűlési választásokon Budapest 17. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól a gazdasági és informatikai, illetve a környezetvédelmi bizottság tagja, az Országos Vámtanács társelnöke.
1973-ban a bajai III. Béla Gimnáziumban érettségizett. 1976-ban Baján, a BME
Vízgazdálkodási Főiskolai Karán mezőgazdasági és általános vízgazdálkodási üzemmérnöki oklevelet szerzett. 1976-tól az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságon, 1978 és 1980 között Budapesten, a VITUKI-nál volt számítógépes programozó. Bajára visszatérve 1980-1981-ben a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Főiskolai Karán dolgozott. Ezután négy évig a városi KISZ bizottság főállású gazdaságpolitikai munkatársa volt. 1985-től a Mirelite Vállalatnál dolgozott, majd a KSH SZÜV Szekszárdi Számítóközpontjának szervezési és programozási vezetője, illetve a Babits Kiadó Rt. felelős szerkesztője és igazgatótanácsi tagja volt. 1992-től 1994-ig a tököli Dunai Repülőgépgyár Rt. termékmenedzsere. A Vizuális Iskola Alapítvány elnöke, a Partitúra Alapítvány alapítója. Tagja többek között a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak, a Védelmi Ipari Szöveteségnek.
1982-től MSZMP tag. 1989 októberében alapítója az MSZP-nek, 1994-től a párt országos választmányi tagja. 1999-től Bács-Kiskun megyei elnök. A 2004 nyár végi rendkívüli tisztújítás során ismét megerősítették megyei pártelnöki posztján.
Az 1994. évi országgyűlési választásokon a Bács-Kiskun megyei területi listáról mandátumot szerzett. 1994. decemberben bekerült Baja város képviselő-testületébe, ahol a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke lett. 1998. májusban országgyűlési képviselőjelölt. A 2002. áprilisi országgyűlési választásokon újra pártja Bács-Kiskun megyei területi listájáról szerzett mandátumot. Május óta az informatikai és távközlési bizottság alelnöke. Az október 20-i önkormányzati választásokon bejutott a bajai képviselő-testületbe, a gazdaságfejlesztési és költségvetési bizottság elnökeként dolgozik, egyidejűleg a megyei közgyűlés tagjává is megválasztották. A 2006. évi országgyűlési választásokon Bács-Kiskun megyében területi listán mandátumot szerzett. 2006. június 19-től a gazdasági és informatikai bizottság alelnöke.
Kovács Kálmán (SZDSZ)
1957. november 20-án született Budapesten. Nős, felesége középiskolai tanár. Négy gyermekük van.
1976-ban érettségizett a I.István Gimnáziumban. 1982-ben szerzett matematikus-mérnök diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán.
1982 és 86 között a Vegyterv elektronikai főosztályán dolgozott. 1986-tól a Budapesti Műszaki Egyetemen matematikát és informatikát oktat 1999-ig a gépészmérnöki kar matematikai tanszékén, azt követően a matematikai intézet differenciálegyenletek tanszékén. 1988 és 1995 között az MTA Matematikai Kutatóintézetének külső munkatársa.
1994 és 1998 között, mint a Horn-kormány Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumának politikai államtitkára jelentős szerepet játszik a mobil telefonszolgáltatás hazai elterjesztésében, valamint közlekedés hosszú távú fejlesztési politikájának kialakításában. 2002 és 2004 között a Medgyessy-kormány informatikai és hírközlési minisztereként az Informatikai és Hírközlési Minisztérium felállításával, a hírközlés új, versenyszemléletű szabályozásával, valamit a közösségi célú internet hozzáférés (Közháló, eMagyarország pontok) kiépítésével komoly lendületet ad az információs társadalom hazai fejlődésének. 2004-től 2006-ig a Gyurcsány-kormányban ismét informatikai és hírközlési miniszter. Ennek az időszaknak legfontosabb eredményei az információszabadságról szóló törvény, a Nemzeti Digitális Adattár, a Jövő Háza létrehozása, valamint digitális televíziózásra való átállas megkezdése. A második Gyurcsány-kormányban 2006-tól 2008-ig Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára.
A rendszerváltást követően az SZDSZ tagjaként jelentős közéleti szerepet vállal. 1991. és 1996. között a Budapesti Elnökség tagja, 1997-től a Zala Megyei Választmány elnöke. 1991 óta tagja az Országos Tanácsnak. 2003 és 2007 között országos ügyvivő.
1990 és 1994 között a Fővárosi Közgyűlés tagja, 1991-től a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője. 1990-től a Közgyűlés Gazdasági bizottságának tagja, 1991-től a Média bizottság elnöke.
1998-ban, 2002-ben és 2006-ban az SZDSZ országos listáján választják országgyűlési képviselővé.
1998-tól 2002-ig az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának alelnöke, az Infrastruktúra és Informatikai Albizottság tagja, 1999-től 2002-ig az SZDSZ parlamenti frakciójának helyettes vezetője, 2008-tól a Külügyi bizottság, illetve az Informatikai Albizottság tagja.
1995 és 1998 között a Nemzeti Informatikai Stratégia előkészítő bizottságának tagja.
2002 és 2006 között a Magyar-Indonéz Vegyesbizottság kormánymeghatalmazott társelnöke
1996 és 1998 között, majd 2002-től 2008-ig a Magyarország-Baden Würtenberg Vegyesbizottság társelnöke.
1995 és 1998 között és 2006-tól 2008-ig a Magyar-Szlovén Vízügyi Bizottság elnöke.
1995 és 1998 között, illetve 2002-től a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke.
1991 és 1997 között a Vállalkozás 2000 Alapítvány kuratóriumának elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke.
2005 és 2008 között a Tehetséges Magyarország Alapítvány tiszteletbeli elnöke.
Nyitrai Zsolt, dr. (Fidesz)
1977. április 12., Eger
1995-ben az egri Gárdonyi Géza Gimnáziumban érettségizett. Jogászi diplomáját a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte.
1994-ben belépett a Fidesz-Magyar Polgári Pártba. 1998-2002-ben önkormányzati képviselő, valamint az ifjúsági és sportbizottság elnöke Egerben. 1998-ban az országgyűlési választási kampány irányítója Egerben. Alapító elnöke volt a Fidelitas első vidéki csoportjának. 2001-ben a Fidelitas országos alelnökévé választották. 2000-től 2002-ig az Ifjúsági és Sportminisztérium kabinetfőnök-helyettese. A 2002. évi országgyűlési választásokon a Fidesz-MDF közös országos listáról szerezte mandátumát. A 2006. évi országgyűlési választásokon Heves megyei területi listán szerzett mandátumot.
2006. augusztusától az új, Fidesz- KDNP frakciószövetség Informatikai- és Telekommunikációs munkacsoportjának lett a vezetője. A 2006-os önkormányzati választásokon kampányigazgatóként dolgozott. 2006. decemberétől a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség operatív igazgatója, fő feladatai közé tartozik a különböző kampányok, akciók központi koordinációja, az országos arculat kialakítása és a Szövetség nagyrendezvényeinek összefogása.
Tagja volt a következő bizottságoknak
2002-től:
o Informatikai és távközlési bizottság (2006-ig)
o Rendészeti bizottság (2006-ig)
2003-tól:
o Európai integrációs és nemzetközi együttműködési albizottság (2006-ig)
o A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló előterjesztést felülvizsgáló albizottság (2004-ig)
2006-tól:
o Gazdasági és informatikai bizottság
o Energetikai albizottság
o Informatikai és távközlési albizottság
2007-től:
o Fogyasztóvédelmi eseti bizottságnak
Koszorús László (Fidesz)
Közgazdász diplomát szerzett Nemzetközi Kapcsolatok szakon a Zsigmond Király Főiskolán, Budapesten
1998. Fidesz Magyar Polgári Szövetség tagja, majd ugyanebben az évben megalakítja a Fidelitas pécsi szervezetét
1999 – 2002, 2005 – … Fidelitas alelnök
2002. Baranyai Megyei Önkormányzat képviselője, ahol az oktatási és ifjúsági -, illetve a területfejlesztési és informatikai bizottságban dolgozik
2005. Szijjártó Péter által elnökölt Fidelitas Központi stábjának vezetője
2002 – 2006 Fidesz Magyar Polgári Szövetség Baranya Megyei Választmányának tagja
2006. országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot
2006. Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja, a Gazdasági bizottság tagja illetve a Fogyasztóvédelmi eseti bizottság alelnöke
Molnár Béla (KDNP)
1953-ban született Budapesten. A Szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett, villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, valamint sugárfizikai tanulmányokat végzett, és a szombathelyi FALCO-nál elektrongyorsító építésében vett részt. A Testnevelési Egyetemen vívó szakedzői diplomát szerzett, és nyolc évig a szombathelyi Haladás VSE vívó szakosztályának volt a vezető edzője, majd a Csepel SC utánpótlás szakágát vezette.
Nyolc évig elnökségi tagja volt a Szentendrei Ferences Öregdiákok Egyesületének majd a Tamás Apostol Iskola Alapítványnak. Alapítója a XIII. Kerületi Keresztény Iskola Egyesületnek és az Info13 Egyesületnek.
1994-ben a XIII. kerületben a KDNP-Fidesz-MDF jelöltjeként egyéni körzetet nyerve lett önkormányzati képviselő, majd további két ciklusban MKDSZ-Fidesz-MDF jelöltként listás képviselő.
A KDNP-nek 1992-től tagja, 1994-től angyalföldi elnöke, majd fővárosi alelnöke. Az MKDSZ alapító tagja, az alakulástól fővárosi alelnöke. A párt 2003-as újjászervezése óta budapesti elnök és az ügyvezető elnökség tagja, alelnök.
A KDNP-nek 1992-től tagja, 1994-től angyalföldi elnöke, majd fővárosi alelnöke. Az MKDSZ alapító tagja, az alakulástól fővárosi alelnöke. A párt 2003-as újjászervezése óta budapesti elnök és az ügyvezető elnökség tagja, alelnök.
Pettkó András (MDF)
Dédszüleim felmenői a felvidéki Alsópetőfalván harangöntéssel foglalkoztak. A környező hegyekből nagy ritkán medvék is a faluba tévedtek, riadalmat okozva a falu népében. Egyszer a harangöntő gödör fogta meg a medvét. A hálás közösség ekkor egy medvés címert alkotott a harangöntő ősöknek, elismerve ezzel szép és precíz munkájukat is mely azóta családom büszkesége. Hogy ez legenda, vagy valóság, azt nem tudom, de a hagyomány őrzését feladatomnak tekintem.
Budapesten születtem 1967-ben. Feleségem gimnáziumi tanár. Ágnes lányom a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója, Balázs fiam az Újpesti Műszaki Szakközépiskola és Gimnáziumban tanul és az Erdért focicsapatának igazolt labdarúgója. Budapesten nőttem fel.
A Kertészeti Szakmunkás- és Szakközépiskolában dísznövénykertész képesítést szereztem. 1981 és 1988 között a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál csoportvezető-helyettesként budapesti közparkok tervezése és gondozása volt a feladatom. Dolgoztam
















