Így netezünk mi, magyarok
Az NRC Piackutató és a VMR (Visitor Media Research) is vizsgálta 2008 első félévében a magyarok internetezési szokásaiban bekövetkezett változásokat.
Az elemzésből kiderül, hogy bár tovább nőtt a 14-69 év közötti korosztály internethasználata, kis hazánkban a rendszeres netezés még mindig a fiatal (30 év alatti), városban élő, elsősorban budapesti férfiakra jellemző. Ez a csoport teszi ki a vizsgált minta 55 százalékát. A magyarok 73 százaléka otthon, 32 százaléka a munkahelyén, míg iskolában 16 százalék böngészik a neten.
Az internethasználat tudatosabbá válását tükrözi az is, hogy nőtt a levelezésen felüli tevékenységek száma. Vásárlás előtti információgyűjtésre 92 százalék használta már a netet, 55 százalék rendszeresen olvassa a különféle termékinformációkat. Az internetes banki ügyintézés aránya is nőtt. 2008 első félévében a nethasználó magyarok 33 százaléka vett igénybe netbanking szolgáltatást. Ez két százalékpontos növekedés.
A harmadik leggyakrabban használt lehetőség a netes álláskeresés, mely mára szinte teljesen kiszorította a hagyományos módszereket. Háromból kettő netező keresett már állást a világháló segítéségével. Tovább nőtt a multimédiás alkalmazásokat használók száma is. A 14-69 évesek 57 százaléka rádióhallgatásra használja a netet, 33 százalékuk néz tévét online. A videomegosztó oldalakat látogatók 18 százaléka töltött már fel tartalmat. A fizetős tartalmakat nem szeretik a magyarok: szoftverért 14, zenéért 7, képért vagy videóért 6 százalékuk fizetett.








