Országgyűlési nyilatkozat az e-Befogadásról

Magyarországon jelentős a digitális szakadék a társadalom egyes rétegei között, ezért indokot az e-befogadásról szóló országgyűlési határozati javaslat elfogadása – közölte az előterjesztők képviselője hétfőn az Országgyűlésben.

Márfai Péter (MSZP) hangsúlyozta, hogy Magyarországon igen nagy a digitális szakadék, a társadalom egy része egyáltalán nincs semmiféle kapcsolatban az internettel, nem tudja e lehetőséget használni. Közölte: a parlamenti pártok egyetértésével került a határozati javaslat az Országgyűlés elé. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára közölte: a kormány támogatni fogja az előterjesztést. Korózs Lajos azt mondta, amíg nem áll fel a tervezett eseti bizottság, a kormány megkezdi az egyeztetést az Országgyűlés informatikai albizottságával.

Pettkó András (MDF) kifogásolta, hogy az Országgyűlés csak ősszel tudja elfogadni a törvényjavaslatot, illetve tud dönteni az eseti bizottság felállításról. Annak ellenére van ez így – közölte -, hogy az EU-ban 2008 az e-befogadás éve. A képviselő szólt arról is, hogy az MDF szerette volna, ha hétfőn – házszabálytól való eltéréssel – az Országgyűlés elfogadja a határozati javaslatot, és határoz az eseti bizottság felállításáról is. Márfai Péter közölte: az eseti bizottság a 2009-2010-es folyamatok koordinációját is végzi, nem csak a 2008-as e-befogadás éves programjait.

Az ülést vezető Világosi Gábor az általános vitát elnapolta. A vita folytatására és lezárására az Országgyűlés őszi ülésszakán kerül sor. A Ház megtárgyalta az e-befogadás eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslathoz beérkezett módosító javaslatokat is.

Forrás

Címke: ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI