Digitális Magyarország Tavasza

Civilek és barátaik a digitális társadalmi esélyegyenlőségért

Egymillió új internet-felhasználót!

A magyar civil szervezetek elsőként csatlakoztak az Európai Unió felhívásához, amelyben az információs társadalmi befogadás (e-befogadás) eszméjének elterjesztésével küzdenek azért, hogy a magyar információs társadalomból hiányzó emberek (középkorúak, idősek, kisebbségiek, fizikai hátránnyal élők, szegények), illetve a hátrányos helyzetű térségek lakói is részesülhessenek a világháló nyújtotta előnyökből. Célunk, hogy 2010-re legalább egymillió új felhasználó csatlakozzon az internetre, s többségük a hátrányos helyzetűek köréből.
A kezdeményezés első eredménye 2008. januárjában született, amikor öt parlamenti párt és az Inforum közös közleményben tette közzé elkötelezettségét az információs társadalmi szolidaritás, az e-Befogadás (eInclusion) eszméje mellett.

Május végén újabb fordulópont jön el: több civil szervezet, cég és közintézmény is készül május 17 és 25-e közötti időszakra, hogy láthatóvá váljon, miről is szól a gyakorlatban az e-Befogadás. Az első lépéseket most tesszük, és ez nem más, mint a közfigyelem felkeltése. Az életünk része, az életminőségünk javításának eszköze az internet. Miért ne lehetne ez valóban mindenkié, minden korosztályé egész Magyarországon?

Május 17 és 25-e között az alábbi rendezvények látogathatók:

  • 50+ Internetezők első házibulija. Május 17. Millenáris, Teátrum 19-24 óra. (Inforum)
  • Sajtóklub, május 21. Mit tehet a média az idősek informatikai bevonása érdekében? Alexandra könyvesház, Károly krt. 3c. (Inforum)
  • Internethajó, május 22. (Budapest – Százhalombatta – Budapest, eWorld kft.)
  • Nemzetközi Teleház Konferencia 2008. május 22-25 (Teleház Szövetségek Európai Uniója-EUTA, Global Telecentre Alliance -GTA)
  • A roma WiFi Falu program zárása, 150 kisebbségi hozzáférés átadása (Az Internet Terjesztéséért Alapítvány)
  • Unoka-nagyszülő informatikai verseny, május 25 (Inforum).
  • Májusban indul az ITTK Csoport ingyenes, online “Befogadó információs társadalom” hírlevele, amely az e-Befogadás év fontosabb hazai és európai eseményeit, kutatásait, híreit gyűjti, összegzi. www.ittk.hu.

A civil szervezetek mellé egyre több szervezet és cég sorakozik fel. Az államigazgatás is mozdulni látszik. Parlamenti vitára vár két országgyűlési határozat is, amelyek az eBefogadásról és egy eseti parlamenti bizottság felállításáról rendelkeznek.

Kezdjük együtt, közösen, egy gazdagabb, élhetőbb és boldogabb Magyarországért!

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az e-Befogadás mellett

Az Európai Unió forrásainak köszönhetően 2013-ig összesen, mintegy 7000 milliárd forint áll hazánk rendelkezésére, hogy egy modernebb, nyugat-európai színvonalú országot teremtsünk. Az Új Magyarország nemcsak vállalkozásbarát gazdasági környezetet, hatékonyabban működő szociális intézményeket, hanem jobb közszolgáltatásokat, polgárbarát hivatalokat is jelent. Gyorsabb és egyszerűbb ügyintézést, olcsó és tömeges hozzáférést a legfontosabb információkhoz és tudáshoz Magyarország minden polgára számára.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv több részprogramja érdemben járulhat hozzá az információs társadalom hazai megerősítéséhez, az „e-Befogadás” megvalósulásához, a digitális szakadék csökkentéséhez.
A közigazgatás-fejlesztési program támogatásával megvalósul a közszolgáltatások jelentős részének elektronizálása: a hivatali sorban állást fokozatosan felválthatja hivatalos ügyeink világhálón keresztül történő intézése. A gazdaságfejlesztés területén pedig az e-kereskedelmi felületek kialakítását támogató pályázatok ösztönzik a vállalkozások internetes jelenlétét.

E fejlesztési programok megismertetéséhez és elterjesztéséhez nyújt segítséget az, hogy az uniós fejlesztési források kezeléséért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is csatlakozott az e-Befogadás című kezdeményezéshez.

Teleház világtalálkozó Százhalombattán!

A világ közösségi hozzáférési gyakorlati és elméleti szakemberei találkoznak Százhalombattán, május 22-25-én az Európai teleház Szövetségek Uniója (EUTA), a Teleház Világszövetség (GTA), a Közép-Magyarországi Innovációs Központ (CHIC) és Százhalombatta Önkormányzata szervezésében, a MEH, az NFÜ, a GKM, az UNESCO Magyar Bizottsága, a Microsoft és a D-Link támogatásával. A közel 30 országból érkező, mintegy 40 külföldi és ugyanannyi magyar résztvevő az első napon Magyarországról, a másodikon Európáról, a harmadikon pedig globális összefüggésben vitatja meg a teleház mozgalmak eredményeit és jövőjét a digitális esélyteremtésben. A negyedik napon a vendégek meglátogatják a csákberényi és a zámolyi teleházat. A rendezvény túllép a hagyományos konferenciák keretein. A beszámolókkal párhuzamosan webfelületen, online módon, közösen írják a teleházak globális stratégiáját.

A továbbiakban nyilvánosan továbbfejleszthető, “élő” dokumentum ajánlás, együttműködési és programszervezési felület lesz a nemzeti, regionális és globális teleház mozgalmak számára.

Információ: Gáspár Mátyás 0630 298 0030

Az internet elterjesztése iránt elkötelezettek és az
50 feletti internetezők első házibulija
2008. május 17. Jövő Háza, Teátrum

Május 17-én ünnepeljük az Információs Társadalom Napját. Reméljük, hogy Önnel együtt.
E nap azoknak az ünnepe, akik hisznek abban, hogy az internet révén a világ jobban megismerhető, kényelmesebben belakható, nyíltabb, szabadabb és demokratikusabb lesz.
Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) kezdeményezésére és tagszervezetei támogatásával Magyarországon is zajlanak az e-Befogadás évének eseményei. Az e-Befogadás mozgalom azt célozza, hogy a már Internet-használók segítsék, bátorítsák, képezzék azokat, akikhez még nem jutott el a digitális írástudás.

Ezért szeretnénk meghívni egy előzmény nélküli rendezvényre azokat, akik tesznek azért, hogy a digitális írástudással minden honfitársunk élhessen. Hívjuk azokat, akik támogatják az e-Befogadás és az Információs Társadalom elterjesztésének eszméjét, egy modern Magyarország megteremtését. Hívjuk az informatikusokat, távközlésieket, tanárokat, mentorokat, könyvtárosokat, segítőket, fejlesztőket, újságírókat ? barátainkat. És főként hívjuk a példamutató embereket, akik reprezentánsai a legkisebb felhasználó csoportnak, az 50 év feletti internetezők csoportjának.

A magyar társadalom kisebbik része használja az internetet.

Ennek a kisebbségnek legkisebb hányada az 50 felettiek csoportja. A 3,58 millió főnyi 50 év feletti lakosság 14 százaléka azonban internet használó. Ők e korosztály elitje, akik aktívak, dinamikusak, és nyitottak akarnak maradni a világra. Ők ismerték fel, hogy korunk kommunikációs eszközei nagy lehetőségeket kínálnak számukra abban, hogy megőrizzék szellemük, lelkük egészségét és frissességét, és részesei maradjanak a társadalmi hálózatoknak.

Azon 50 felettiek, akik rendelkeznek a digitális írástudás készségével, példaadók lehetnek azok számára, akiknek ez még idegen.

Az Inforum e példaadás és az e-befogadás eszméjének jegyében rendezi meg az internet elterjesztése iránt elkötelezettek és az 50 feletti internetezők első házibuliját. Az eseménnyel arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az ország lakosságának több mint egyharmadának szüksége van az informatikára ahhoz, hogy megőrizhesse aktivitását, szellemi egészségét.

Nagy szeretettel várjuk tehát minden barátunkat és azok barátait 2008. május 17-én szombaton 18 órától a Jövő Házában (Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.).
A részvétel ingyenes, viszont csak előzetes regisztrációval lehetséges (hogy tudjuk, mennyi zsíros kenyérre lesz szükség). Az ingyenességhez a rendezvényt támogatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a UPC Magyarország.

Regisztráció után egy 4-jegyű kódot kap e-mailben és visszaigazolását aktiválnia kell. E 4 jegyű kóddal jöhet be INGYEN, és INGYEN tekintheti meg a Jövő Háza frissen megnyitott kiállítását is május 17-én, szombaton.

A korlátozott létszám miatt csak az első 1300 főt tudjuk fogadni.

  • · kapunyitás 17-én 18 órakor
  • · kezdés, 19 órakor
  • · Mi kérünk elnézést kabaré, 19:20-kor
  • · Madarak együttes: rock and roll, chachacha, salsa, és el nem felejthető slágerek 20 órakor
  • · lámpaoltás este 11-kor

Regisztráció: www.inforum.org.hu/new/buli

Klikk 3.0 – A digitális játszótér

A „Klikk 3.0 – A digitális játszótér” a Jövő Háza Kiállításon, a Millenárison 2008. május 9-én nyitja meg kapuit a hazai kutatás és fejlesztés iránt érdeklődők előtt. A kiállítás-sorozat első lépésben, a Klikk 1.0 keretében az internetet, a Klikk 2.0-ban a régi és új számítógépes- és videojátékokat, kreatív szerkesztőprogramokat mutatta be, most pedig, a Klikk 3.0 kiállításon az elmúlt évtized fontos hazai innovációs eredményeire hívja fel a figyelmet.
A Klikk sorozattal az a célunk, hogy a digitális kultúrának, tudományterületeknek egy-egy részét minél alaposabban mutassuk be. A Millenáris jövőbe mutató, technológia szemléletű kiállításokat rendez, melyekkel az élethosszig tartó tanulás fontosságára szeretne rámutatni.

A kiállítás fő gerincét a digitális játszótér adja, amely negyedévente új tartalmi elemekkel, új tudományterületekkel jelenik meg, bemutatva, hogy a digitális kultúra, az új íráskészség ma már az élet valamennyi területén megjelenik és új szokásokat, megoldásokat honosít meg.

A Millenárison, 2006 januárja óta működő oktatási program, amelyet a Jövő Iskolájának hívunk, egyik legfontosabb eleme a digitális írástudás fejlesztése, mind a diákok, mind a felnőttek körében. Az oktatási program meghatározó ismérve, hogy a tudás korszerű elsajátítását helyezi előtérbe, szakít a hagyományos oktatásszervezéssel és az ún. iskolán kívüli tanórákat preferálja. A Jövő Iskolája a Jövő Háza kiállítás szerves részeként és egységben azzal alakítja ki programjait, azaz maga a kiállítás oktatási célokat szolgál. Iskolai csoportok számára 6-18 éves korosztálynak, és a felnőttképzés terén a lakosság számára kínál tudást és ismereteket a kiállítás.

Információ: www.millenaris.hu

A kilencedik Internethajó!

Idén kilencedik alkalommal, május 22-én kerül megrendezésre az egyik legjelentősebb informatikai nagyrendezvény, az Internethajó, avagy a „9. Internethajó: Az e-Befogadás éve 2008”.

Az alcím, „Szárazdokk, vagy tisztító vihar?” sokat sejtet a megvitatásra kerülő témákról. A 9. Internethajó és a hazánkban első Teleház Világtalálkozó május 22-én egyszerre teremt alkalmat a számvetésre, a feladatok és a szabályzók feletti vitára. Az érdeklődő szakemberek előtt nyilvános kihelyezett ülést tart az Országgyűlés Informatika Albizottsága. A rendezvényen az Európai Bizottság képviselője révén is szó esik majd az e-Befogadás témájáról, az információs szabadság kérdéséről és számos új kinevezett kormányzati képviselő tolmácsolásában a kormányzati teendők aktuális lehetőségeiről.

Kiemelt érdeklődést válthat ki a vitatott internet-járulék, amit a sajtó internetadónak nevezett, s a nyitott forráskódú szoftverek elterjesztését szorgalmazó világszervezet magyar tagozatának fellépése is.
A rendezvény előzményeként, május 8.-án publikálják a magyar információs társadalom fejlődését, az infokommunikációs piac alakulását monitorozó éves jelentést, a KÉK NOTESZ-t, amely a www.internethajo.hu címről lesz letölthető. A tanulmány az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ gondozásában az eWorld és a MEH EKK támogatásával születik meg, immár harmadik alkalommal.
A 9. Internethajó kiváló alkalommal szolgálhat a frissen felálló új szerkezetű kormány szándékainak megismerésére. Most – egyelőre – több gazdája is van: más kézbe került az információs társadalom és máshoz a hírközlés területe.

Információ: www.internethajó.hu, doman.csaba@eworld.hu

KÉK NOTESZ 2008: az eBefogadás éve

Megjelent a kilencedik Internethajó helyzetjelentése a magyar információs társadalomról

A KÉK NOTESZ-t áttekintve, amire az elmúlt évben büszkék lehetünk az információs társadalom területén, az a mobiltelefonok magas száma vagy a szélessávú kapcsolatok közel 100 százalékos aránya az összes internet-hozzáférésen belül. Hosszú évek után sikerült tartósan letörni az internet árát, miközben egész évben nőtt az internetezők aktivitása. Látogatottsági adatok dőltek meg, folyamatosan nőtt a .hu domainek száma. Ez részben a web 2.0 hazai fejlettségének, elterjedtségének is köszönhető, illetve az e-kormányzat szolgáltatásoknak, amelyek képesek megszólítani az idősebb és a vidéki lakosságot is. De hogy még többen internetezzenek, és végre eltűnjön a digitális szakadék, elindult a Netrekész program.

A fentiekhez képest átlagos vagy valamivel átlag alatti teljesítményt mutatott fel az ország több területen. Bár örömteli, hogy a szélessáv aránya magas az összes kapcsolaton belül, de nem fér hozzá mindenki a szélessávhoz, másrészt az átlagos csatlakozási sebesség elmarad a nyugati átlagtól. Fejleszteni kell az e-kormányzat terén is. Interaktív, személyre szabott, a közigazgatás részéről értékhozzáadott szolgáltatásokra van szükség, amihez a folyamatok modernizációján túl kell a politika támogatása, helyi szinten is. Ám egyelőre az önkormányzatok túlnyomó többsége rendeletben zárja ki az elektronikus szolgáltatások igénybevételét.

Számos területen gyors felzárkózásra lenne szükség. 2008 az e-Befogadás éve, több millió embernek kellene segíteni abban, hogy számítógép- és internethasználóvá váljon, s ez nem egyszerűen életminőségi kérdés. Az informálódás, a digitális írástudás, az elektronikus szolgáltatások igénybevétele, az olcsó kétoldalú kommunikáció mind a versenyképességet szolgálja, miközben szoros összefüggésben van a foglalkoztatás bővítésével is. Azonban a motiváción túl minden településen biztosítani kell a szélessávú infrastruktúrát, miközben az információs írástudás javítása érdekében felnőttképzési programokat kell indítani. Ennek eléréséhez egyelőre hiányoztak a források, a várható politikai változásokkal javítani kell a terület szervezeti beágyazottságán is. Az internetadó ötletét látva pedig komolyan kellene előrelépni a politikai tudatosság terén is.

Újra elmondható tehát, hogy Magyarországnak a tartósan pozitív irányba történő elmozduláshoz az átlagos fejlődési ütem gyorsítására volna szükség, ez pedig elengedhetetlen összefogás és közös munka nélkül – erre figyelmeztet a KÉK NOTESZ utolsó fejezete, az Ajánlások is.

A KÉK NOTESZ teljes egészében ingyenesen hozzáférhető az Internethajó oldalán: http://internethajo.hu/. Az olvasóknak lehetőségük van bekapcsolódni a jelentés kapcsán kibontakozó vitába. Észrevételeit juttassa el a következő címre: keknotesz@internethajo.hu

A KÉK NOTESZ-t 2006 óta az Internethajó szervezői adják ki a köznyilvánosság számára mindenkor hozzáférhető adatok felhasználásával a magyar információs társadalom állapotáról. A Noteszt az Internethajó szakmai vezetésével a BME-UNESCO ITTK kutatói készítik, 2007-től a GKIeNET Kft. partnersége mellett. Az idei évben az Elektronikuskormányzat-Központ, a Cisco és a Nemzeti Hírközlési Informatikai tanács támogatta a jelentés elkészültét és megjelenését. A KÉK NOTESZT minden évben az Internethajó indulása előtt publikálják.

További információ: Pintér Róbert, BME-ITTK tudományos és stratégiai igazgató, a KÉK NOTESZ szerkesztője, pinter.robert@ittk.hu, 30/9996595.

VIII. Unoka – Nagyszülő Informatikai Verseny
2008. május 25, Budapest

Az immár hagyománnyá váló informatikai verseny története során már bebizonyosodott, hogy ez a technika és ember kapcsolatára épülő verseny nemcsak a különböző generációk közös és játékos vetélkedését teszi lehetővé, de nagyban hozzájárul az információs társadalom fejlődéséhez is. Ezért ajánlja idén is mind a családok, mind a szakmapolitika figyelmébe az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) VIII. Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyt.

A verseny fő célja az idősebb generációk bevonása az internetezők körébe a családi összetartozás fontosságának hangsúlyozásával. A verseny egyszerre családi illetve egy kulturális, informatikai rendezvény, amelynek célja, hogy a közös tanulás, a megismerés új formáira felhívjuk a családok figyelmét.
Tekintettel arra, hogy az idősebb korosztály (50 év felett: 3.580.000 fő, és 14 % internethasználó) esetében a legalacsonyabb az internet használat hazánkban, ezért a verseny meghirdetésének célja az ezen korosztályba tartozók aktív internet- és számítógép használatba való bevonása.

A versenyre minden 5 éves vagy annál idősebb, de 14. életévét még be nem töltött gyermek jelentkezhet párban a legalább 50 éves (déd)nagymamájával vagy (déd)nagypapájával közösen.
A versenyre 2008. május 25-án, Budapesten a Kempelen Farkas Hallgatói és Információs Központ épületében (1088 Budapest, Reviczky u. 6.) kerül sor.

Minden páros egy szaktanárok által összeállított feladatsort kap, melynek megoldására 1 óra áll rendelkezésre. A korábbi évek feladatai letölthetőek az Inforum weboldaláról (www.inforum.org.hu) is. A családokat képviselő párosok közösen, számítógép előtt ülve oldják meg a versenyen kapott feladatokat. A versenyzők értékes fődíjakat nyerhetnek, illetve mindenki megkapja a verseny névre szóló emléklapját.
A verseny első feladata a regisztráció, amely csak az Interneten keresztül, az Inforum weboldalán lehetséges.

A rendezvényt támogatja: UPC Magyarország, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Microsoft Magyarország, HP Magyarország, D-LINK, Silicon Computers, Logitech, Educatio KHT, Bringóhintó, Családi Lap, 2Zsiráf Ifjúsági Magazin, egyszervolt.hu, National Gheographic, Budapesti Piac.

Először kerül átadásra a Példakép-díj, amellyel a legidősebb és a legtávolabbról érkező versenyzőinket jutalmazzuk.

Regisztráció: www.inforum.org.hu

Erdélyben is kattintanak a nagyik
Nemzetközi „Kattints rá, Nagyi!©” találkozó Csíkszeredán május 27-31-én.

A Budapesti Művelődési Központ jogvédett oktatási programja átlépte az országhatárokat: egy Európai Unió által támogatott, kétéves tanulási kapcsolatok projekt eredményeképpen Komárnóban és Csíkszeredán is elindult az idősek internet-oktatási programja.

A Silvernet projekt előzményéül szolgáló „Kattints rá, Nagyi!” című, idősebbeknek szóló alapfokú internet-felhasználói tanfolyam Magyarországon már több mint ötödik éve sikertörténet. Az oktatási program révén a 2007. év végére a kétezredik szenior tanuló is megkapta a lehetőséget, hogy Újbuda Önkormányzata és a UPC Magyarország Kft. támogatásával jelképes ezer forintos áron részt vehessen a huszonöt órás kiscsoportos tanfolyamon, és számára is megnyíljon a világháló. Jelenleg húsz település idős tanulóit várják a partner közművelődési intézmények.

A tanfolyamok után több helyszínen közösségi internet-elérési ponton gyakorolhatnak a „netnagyik”, valamint klubfoglalkozásokon is részt vehetnek. A tanfolyamot végzettek „EZÜSTNET – Internetező Idősek Országos Egyesülete” néven egyesületet is alakítottak. A folyamatosan bővülő tagság köreibe az egyesület továbbra is várja az ország minden pontjáról a chatelni, levelezni vágyókat.

A SILVERNET projekt négy szeminárium köré szerveződik. Az első találkozón a határon túli tanulók, oktatók és szervezők megismerkedhettek az oktatási programmal s felkészültek annak helyi adaptációjára, indítására.

Az első tanfolyamok zárultával most májusban Csíkszeredán találkoznak az első határon túli tanfolyamok tanulói, valamint az újbudai netnagyik. Beszámolnak a tanfolyam tapasztalatairól, s lehetőség nyílik az eddig csak e-mail címről ismert levelezőtársak személyes találkozójára is.

A romániai Soros Oktatási Központ Alapítvány, valamint a szlovákiai Szakképző és Felnőttképzési Intézetet munkatársai szakmai egyeztetést tartanak az oktatási módszerekről, eredményekről, s közös tapasztalataik alapján tovább finomítják az oktatási módszert, idén teljesen új tanfolyami jegyzet készül a tapasztalatok ötvözéséből.

A projekt az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programja keretében valósul meg.

További információ: Budapesti Művelődési Központ, Kiss Gábor, www.nagyi.bmknet.hu, nagyi@bmknet.hu.

Címke: , , , ,


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI