Netadónak nevezett

Új elvonás bevezetésének gondolata borzolja a kedélyeket.

IrányokAz eredetileg a szocialista vezetésű kulturális tárca által beterjesztett törvényjavaslatot – az árbevétel 0,8 százalékára rúgó kulturális járulék kiterjesztését az internetes szolgáltatásokra – több szakmai szervezet és a néhány napig még liberális vezetésű gazdasági minisztérium is határozottan ellenzi. Utóbbi képviselője a Figyelő és a Computerworld múlt heti konferenciáján jelezte: a tárcának nem az a célja, hogy járulékokat szedjen be az IT szektorból, hanem az, hogy segítse annak versenyképességét.

A kulturális járulék fizetésére kötelezett cégek – terméktől és tevékenységtől függően – az árbevételük 0,8 és 25,0 százaléka közötti összeget fizetik be a Nemzeti Kulturális Alapnak. Ezen elvonás kiterjesztése után az évente eddig befolyt 8,0–8,5 milliárd forintnyi összeg 10 milliárdra nőne, vagyis – úgymond – több jutna a kultúra támogatására.

Bár ez utóbbi nemes cél, nagy kérdés, miért éppen az internetszolgáltatók által befizetendő adók formájában kell beszedni annak fedezetét. A kormányzat veszélyes gyakorlatot folytatna, ha a bankadó bevezetése, illetve a gyógyszercégek megsarcolása után most egy újabb ágazatot pécézne ki, s az onnan beszedhető elvonásokkal javítaná a büdzsé egyenlegét. Ilyen alapon minden vállalkozás retteghet, mikor kerül sor éppen az adott ágazatra, termékre, szolgáltatásra.

A kulturális járulékkal a jelen formájában sincs minden rendben. E terhet a „kultúra ellen ható” – így például a pornográf vagy erőszakos – tartalmakra vetették ki 15 évvel ezelőtt. Eddig rendben is van. Még az is megmagyarázható, hogy később a bevásárlóközpont-építésekre, az eladott üres adathordozókra (CD, DVD, memóriakártyák) és hasonlókra is kiterjesztették. Kérdés azonban, hogy az írott kultúrát terjesztő újságok, könyvek, térképek, vagy éppen a háztartási üvegáruk, a mobiltelefonok és a digitális fényképezők miképpen rombolják a kultúrát?! Nem is beszélve a szállodákról, a garázsépületekről vagy a gabonasilókról (!), amelyek építése után szintén meg kell fizetni a járulékot.

Az adórendszert egészében kellene átalakítani, és ezzel el lehetne kerülni, hogy a költségvetési lyukakat ágazati különadókkal foltozzák be. Az előbbi több intellektuális muníciót és politikai bátorságot igényelne. Az utóbbi igazságtalan, és hosszú távon értelmetlen. De kétségtelenül egyszerűbb.

Forrás

Címke:


INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI