Az e-Befogadás éve 2008, Magyarország – Inforum kezdeményezés

e-Integráció – Te is légy benne!

Részvétel az Információs Társadalomban
Csatlakozás az e-integrációra vonatkozó európai i2010 kezdeményezéshez

Az ország lakosságának többsége digitális analfabéta.

Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) úgy látja, hogy Magyarország nem tesz eleget ‑ a lehetőségeihez képest sem – azért, hogy az információs társadalom, a digitális társadalmi befogadás, a digitális esélyegyenlőség megvalósuljon, és minden állampolgára e korszak eszközei által elérhető életminőséget élvezzen.

Az Európai Unió több ízben felhívta a figyelmet arra, hogy a digitális szakadék(ok) csökkentése nem lehetőség, hanem kötelező feladat.

2006-ban a Rigai Miniszteri Deklarációt (1) követően Magyarországon nem indultak programok a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatása érdekében. Rigában (2) 32 ország vezetői foglaltak állást a digitális szakadék csökkentésének szükségessége mellett. Eszerint meg kell felezni azt a szakadékot, amely a leszakadással fenyegetett csoportok (idősek, munkanélküliek, fogyatékkal élők) és a többségi társadalom között feszül. A további célok a szélessávú lefedettség növelése – alapvető cél a hátrányos helyzetű régiókban élő emberek információs társadalommal kapcsolatos esélyegyenlőségének megteremtéséhez – és a kormányzati weboldalak W3C által elfogadott teljes mértékű akadálymentesítésének elérése.

E deklaráció 2008-ig (3) adott határidőt a tagállamoknak, hogy a digitális írástudás és társadalmi befogadás érdekében akciókat indítsanak. Ezen túl meghirdette az ún. társadalmi befogadási kezdeményezést 2008-ra. (4) 2008-ig kell a tagállamoknak biztosítania azt, hogy a nemzeti e-Inclusion stratégiák illeszkedjenek az európai társadalmi befogadási stratégiákhoz, és létezniük kell nemzeti, regionális és helyi kezdeményezéseknek is. (5)

Magyarországnak nincs digitális társadalmi befogadási programja.

Az Európai Unió 2007. június 14-én publikálta „Idősödés jólétben az információs társadalomban ‑ Az információs és kommunikációs technológiákra és az öregedésre vonatkozó cselekvési terv” című dokumentumát. (6)

Ebben a Bizottság kijelenti, hogy

  • cselekvési tervet indít az információs társadalomban jólétben töltött időskorért. A cselekvési tervnek nem csupán az a célja, hogy az egészségügyi és szociális kiadások terén elért jelentős megtakarítások mellett jobb életminőséget biztosítson az idősebbeknek, hanem az is, hogy segítsen szilárd ipari hátteret teremteni az öregedéssel kapcsolatos informatika fejlesztésekhez Európában.
  • A Bizottság 2007 és 2008 során az önálló életvitelt segítő technológiák elterjedését akadályozó piaci korlátok újabb vizsgálatát indítja el.
  • A tagállamoknak, az érdekelt vállalatoknak, a felhasználói szervezeteknek, a regionális és a helyi hatóságoknak elő kell mozdítaniuk az időseknek az ikt-szolgáltatásokhoz való szélessávú hozzáférését és fokozniuk kell az idősebbek digitális tudását, ezáltal a rigai miniszteri nyilatkozattal összhangban 2010-ig felére csökkenthetik az internet-hozzáférésben jelentkező lemaradást.

A cselekvési terv négy terület köré épül fel:

  1. a téma iránti figyelem felkeltése, egyetértés megteremtése és közös stratégiák kidolgozása,
  2. a kiindulási feltételek megteremtése,
  3. helytállónak ítélt megoldások elterjedésének felgyorsítása és finanszírozásuk ösztönzése,
  4. az ágazat jövőjének kutatások és innováció révén történő előkészítéséért tett erőfeszítések összehangolása.

2007. december 2-3-án Lisszabonban megrendezendő európai miniszterek találkozóján (7) jelentik be, hogy megkezdődik az Európai Unió „e-Inclusion, be part of it!” (magyarul: e-társadalmi befogadás: légy a részese) kampánya, ami arra ösztönzi a kormányokat, szervezeteket, hogy tegyenek végre azért, hogy a hátrányos helyzetűek is hozzáférjenek az internet előnyeihez. (8)

Az Inforum 2003 óta szolgálja az idősek és a hátrányos helyzetűek e-társadalmi bevonását. Legismertebb kezdeményezése az Unoka-Nagyszülő Informatikai Versenyek sorozata, és az Infomediátor Információs Társadalmi Felhasználó-védelmi Iroda felállítása. Magyarországnak vannak egész Európában is különleges legjobb gyakorlatai, amelyek civil szervezetek nevéhez fűződnek. E szervezetek közös jellemzője, hogy filléres gondokkal küzdenek, noha az EU irányelveivel összhangban álló közfeladatot végeznek, ami egyébként a piaci szereplők számára jelentős hasznot is hajt.

Magyarországnak nincs (idős) életminőségi programja.
Magyarországnak nincs (idős) informatikai programja.

Magyarország még nem találta meg a hangot, amin a közigazgatás és a civil szervezetek egyenrangú párbeszédet folytathatnak. A dialógusban ‑ amely még nem minden szükséges esetben jön létre ‑ egyelőre nem alakultak ki az intézményesített partnerség intézményei, módszerei és technikái.

Az Európai Unió Bizottsága elégedetlen hangnemű közleményt és felhívást tett közzé 2007. november 8-án (9) Ebben kijelenti, hogy

  • Még mindig csekély az előrelépés, a rigai célkitűzések többsége előreláthatóan nem fog teljesülni. Továbbra is felaprózódnak az erőfeszítések, és hiányzik az együttműködés.
  • Az IKT-k fontosságát tekintve azok hozzáférhetőségének és használatának hiánya egyre jelentősebb mértékű társadalmi és gazdasági kirekesztést okoz. A tartós digitális szakadék hátrányosan befolyásolja a társadalmi kohéziót és jólétet.
  • Ezért a jelenleginél lényegesen többet kell tenni az e-integráció elérése és a rigai célok megvalósítása érdekében. Indokolt akár uniós szintű intézkedéseket hozni az információs társadalmon belüli jogegyenlőség, a belső piaci koherencia és az e-integrációval kapcsolatos intézkedések koordinálásának biztosítására.

Ezért a Bizottság e közleményben javaslatot tett az e-integrációra vonatkozó európai kezdeményezésre, amely az alábbiakat foglalja magában:
A) 2008-ban „e-integráció – te is légy benne!” címmel az e-integrációról szóló kampányt a figyelem felkeltésére és az erőfeszítések összefogására, amelyet az elért haladást bemutató és az elkötelezettségeket megerősítő miniszteri konferencia zárna le, illetve
B) stratégiai intézkedési keretet, amely a rigai miniszteri nyilatkozatot az alábbiak révén hajtaná végre:

  1. az információs társadalomban való részvétel feltételeinek mindenki számára történő biztosításával a szélessávú, hozzáférési és a kezelési képességekben tapasztalt hiányosságok pótlása révén,
  2. a kirekesztés veszélyével fenyegetett csoportok effektív részvételének serkentésével és életminőségük javításával,
  3. a lehető legtartósabb hatás érdekében az e-integrációra vonatkozó intézkedések integrációjával.

A 19 hazai civil informatikai szervezetet tömörítő Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) felhívja a figyelmet arra, hogy ezen európai uniós előírások figyelmen kívül hagyása súlyos kárt okoz a magyar társadalomnak. Magyarországon 2006-ban lekerültek a napirendről az információs társadalom kérdései, a társadalmi befogadás ügye pedig korábban sem szerepelt a fontos politikai témák között. Magyarország lakói többségének életminősége, a magyar gazdaság számára óriási informatikai piacot jelentő potenciál nem vált sem politikai üggyé, sem kormányzati feladattá.

„e-Befogadás 2008, Magyarország”

Mindezen okok miatt az Inforum továbbá tagszervezetei, független civil szervezetek, közintézmények és vállalkozások, cégek képviselői maguk vállalják fel, hogy az európai uniós irányokkal összhangban meghirdetik az „e-Befogadás 2008, Magyarország” évet, és csatlakoznak az unió e-Integráció – Te is légy benne! kezdeményezéshez.

E szervezetek és intézmények a maguk területén és erejükhöz mérten 2008 folyamán rendezvények sorozatával hívják fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon nem várhat tovább az információs társadalmi befogadás kérdésének megoldása. Magyarország megosztottsága az IT eszközök alkalmazásában egyre mélyül. A leszakadással fenyegetett csoportok (idősek, munkanélküliek, fogyatékkal élők, vidékiek) és a többségi társadalom között feszülő és növekvő digitális megosztottságot csökkenteni kell.

Az Inforum csatlakozásra kéri azon civil szervezeteket, oktatási- és kutató intézményeket, önkormányzatokat, politikai pártokat, vállalkozásokat, amelyeknek érdekükben áll az életminőség-központú társadalmi fejlődés, és a modern technológiai eszközök széles körű felhasználásával szeretnék javítani a társadalom életminőségét, foglalkoztatottságát, lelki állapotát, egészségét, esélyegyenlőségét. Rendezvényekkel, oktatással, akciókkal, ezek publikálásával és közös fellépéssel hívják fel a figyelmet arra, hogy az információs társadalomban mindenkinek jut hely, s ennek eszközrendszere csökkenti az elmagányosodást, a társadalmi kirekesztettséget; növeli a gazdaság erejét, a piacot, sőt még további állami bevételeket is generál.

Az Inforum 2007-ben létrehozta az eInclusion.hu weboldalt, ahol közzéteszi a csatlakozó intézmények nevét, elérhetőségét, programjait.

Civil akcióterv

2007 nyarán az Inforum, a Magyar Tartalomipari Szövetség, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Információs Társadalom és Trendkutató Központ publikálta azt az Akciótervet (10), amit szükségesnek lát e hátrányok csökkentésére. Ez négy területen javasol akciót:

  1. A e-Inclusion eszme népszerűsítése – elméleti előkészítés
  2. Motivációs programok
  3. Oktatási programok
  4. Tartalomszolgáltatás

Civil javaslat a döntéshozóknak

Az Inforum felkéri a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjait, hogy ismerjék meg az első magyar társadalmi befogadási jelentést, majd tűzzék napirendre az uniós elvárások tárgyalását, hallgassák meg az érintett tárcák képviselőit a végrehajtás módjáról, és foglalják országgyűlési határozatba az e-társadalmi befogadás, az információs társadalom további fejlesztésének teendőit.

Lévén az információs társadalom kérdése szinte teljesen eltűnt a politikai-államigazgatási prioritási körből, az Inforum felkéri a parlamenti pártok képviselőit, hogy a problémák megoldása érdekében kezdjenek párbeszédet egymással az információs társadalmi befogadásról, az információs társadalom politikai- és kormányzati kezelésének kérdéseiről, és e tárgyalások eredményeiről tájékoztassák a közvéleményt.

Az Inforum felkéri a kormányzati szervek képviselőit, hogy ‑ a civil javaslatok hárítása helyett ‑ támogassák az ország jóléte érdekében indult társadalmi kezdeményezést.

Az Inforum felajánlja, hogy szervezi, előkészíti, megvalósítja, segíti azokat az akciókat, intézkedéseket, kutatásokat, rendezvényeket, publikációkat, amelyek e célból Magyarországon 2010-ig elindulnak.

Magyarországon kiépült, illetve még folyamatosan épül a fizikai infrastruktúra, viszont elmaradt a beruházás az emberbe: a nem felhasználó csoportok meggyőzése és oktatása. A versenyképesség (ami jelent magasabb minőséget, jobb technológiával, erőforrások gazdaságos felhasználásával) növekedése lehetetlen úgy, hogy a modern technológiák alapját az ország lakosságának többsége nem ismeri. A modern technológiák piacának növekedése minden befektetett forintot rövid időn belül többszörösen térít vissza. A széttagolt szakpolitikák helyett az eddig hiányzó életminőség-politika jelentené a megoldást. Az információs társadalom fejlesztése nem csak IT-beruházásokat, szolgáltatás-bevezetést, kormányzati informatikát, gazdaságfejlesztést jelent ma. Az új, valóságos a hajtóerő a jövőbeli felhasználók körének bővítése, oktatása, képzése: befogadásuk a digitális világba.

Immáron eljött az ideje annak, hogy ne csoportokat, hanem milliókat szólítsunk meg, hogy ne nézzék tétlenül, hogy elmegy mellettük a fejlődés és az idő. Ehhez pedig partnerség, összefogás, figyelem és támogatás szükséges. Az Inforum a civil társadalom és az informatikai vállalkozások nevében erre ajánl együttműködést és erre tesz kísérletet.

2007. november 28.

Dombi Gábor
főtitkár
Inforum

Együttműködő szervezetek (12):

Budapesti Művelődési Központ
Cisco Systems Magyarország Kft.
Civil Rádió
Hewlett-Packard Magyarország Kft.
Infomediátor, Információs Társadalmi Felhasználó-védelmi Iroda
Információs Társadalom és Trendkutató Központ
Informatikai Érdekegyeztető Fórum
Informatikai Vállalkozások Szövetsége
Infopoly Alapítvány az Elektronikus Demokráciáért
IT-Mentor Egyesület
Magyar Tartalomipari Szövetség
Magyar Teleház Szövetség
Microsoft Magyarország KFT
Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács
Neumann János Számítógép-tudományi Társaság
UPC Magyarország
Teleház Szövetségek Európai Úniója (EUTA)
Teleház Világszövetség (GTA)
Vendégváró.hu
Vodafone Magyarország ZRT

Hivatkozások

(1) http://ec.europa.eu/information_society/events/ict_riga_2006/doc/declaration_riga.pdf
(2) Az Európai Parlament és a Tanács 771/2006/EK határozata, 2006. május 17., az “Esélyegyenlőség mindenki számára” európai évéről (2007) – az igazságos társadalom irányában.
(3) Tehát immár még van erre egy hónapunk.
(4) Announces a European initiative on eInclusion for 2008.
(5) Ensuring that national eInclusion strategies are in place in time to contribute to the 2008 European eInclusion Initiative, building upon existing national, regional and local initiatives, and in line with this Declaration.
(6) http://einclusion.hu/2007-11-20/idosodes-joletben-az-informacios-tarsadalomban-i2010-kezdemenyezes-cselekvesi-terv/
(7) Some contributions will also be used as input for different activities and deliverables throughout the campaign “e-Inclusion, be part of it!”, to be officially launched at a Ministerial Event in Lisbon on 2-3 December 2007, where details will be given about the next steps of the campaign. Forrás: http://www.epractice.eu/einclusion
(8) Good contributions will contribute more directly to the European initiative on e-Inclusion and the work around the campaign e-Inclusion: Be part of it!

a.) Specific initiatives, experiences or people will be selected to contribute to events associated to the campaign. In particular, towards the end of 2008, there will be a major International Conference and Exhibition to close the campaign. Other events will take place during 2008.
b. ) We will recognise and reward the best of the best through the European e-Inclusion Awards to be launched in 2008.
c. ) Other initiatives or projects will be reported as particularly valuable and disseminated through the web and other channels. This will include a year book to be published at the end of 2008, highlighting the best moments from the campaign.
d. ) Other forms of support and visibility will be provided through the campaign and through the European Commission’s activities on e-Inclusion in general.

Forrás: http://www.epractice.eu/einclusion/?p=63
(9) http://einclusion.hu/2007-11-22/%e2%80%9ereszvetel-az-informacios-tarsadalomban%e2%80%9d-az-e-integraciora-vonatkozo-europai-i2010-kezdemenyezes/
(10) Befogadást az Információs Társadalomban – Most! (Inforum, 2007)
(11) 2007-11-28-i állapot

Címke: , , , , ,

1 Comment

Trackbacks

  1. Az e-Befogadás Kezdeményezés « INFORUM

INFORUM  
50plusz.NET   Az Év Aktualitása   AWARD   Civil Rádió   Google PageRank
MTI