Légy részese Te is! Be Part of It!
2007. december 2-3-án Lisszabonban megrendezendő európai miniszterek találkozóján jelentik be, hogy megkezdődik az Európai Unió „e-Inclusion, be part of it!” (magyarul: e-társadalmi befogadás: légy a részese) kampánya, ami arra ösztönzi a kormányokat, szervezeteket, hogy tegyenek végre azért, hogy a hátrányos helyzetűek is hozzáférjenek az internet előnyeihez. 2006 óta immár három olyan hivatalos dokumentum jelent meg az Unióban, ami arra serkentette volna a kormányokat, hogy segítsék az emberek számítógépes ismereteinek növelését, legyen elérhető az internet az idősek, betegek, fogyatékkal élők, nők, kismamák, kisebbségi sorban és vidéken élők számára is. Az egyre ingerültebb hangvételű EU-dokumentumok láttatják, hogy nem csak Magyarország adós az ún. „elektronikus társadalmi befogadás” kezelésével. Itthon a lakosság többségének fogalma nincs arról, hogy az internet milyen mértékben könnyítené meg az életét, munkáját. Ezen a helyzeten változtatna 2010-ig az Unió, felére csökkentve a „digitális írástudatlanok” számát.
Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) egyéb civil szervezetekkel és cégekkel közösen 2007. november 27-én meghirdeti csatlakozását ehhez az Uniós kezdeményezéshez, elindítva az „e-Befogadás 2008, Magyarország” mozgalmat, amihez további csatlakozókat, intézményeket, szervezeteket vár.
Kapcsolatfelvétel: Dombi Gábor, főtitkár, Inforum
e-Inclusion, be part of it!” campaign will be launched on the European Ministers Meeting in on the 2-3 December, 2007. It aims to urge European governments and associations to help disabled people to have an access to the advantages that internet and Information and Communication Technologies provide. Three official call have been announced in the European Union since 2006 that urges European governments to promote citizens’ Information and Communication Technologies, to take full advantage of new ‘digital opportunities’ for senior citizens, ill or disabled people, women or women on maternity live, minorities or people living in provincial Hungary. Not only Hungary’s effort is scant when handle the issue of inclusion in the information society. Majority of Hungarian population aren’t aware of the advantage that internet provides. The European Union would like to change this situation by reducing the number of ‘digital analphabetism’ by half by 2010.
The Forum of Hungarian IT Organizations for Information Society (Inforum) together with other associations and firms announce that that they are joining EU’s initiation and launching ‘e-Inclusion 2008′ movement. Inforum welcomes further associations who are willing to join.
Contact:







