„Az e-kormányzat előnyeinek hasznosítása”
MINISZTERI DEKLARÁCIÓ
egyhangúlag elfogadva Lisszabonban, Portugáliában
2007. szeptember 19-én
Az Európai Tanács Portugál Elnöksége és az Európai Bizottság által „Az e-kormányzat előnyeinek hasznosítása” címmel szervezett E-kormányzati Miniszteri Konferencia alkalmából az Európai Unió tagállamainak, a tagjelölt államoknak és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás országainak e-kormányzatért felelős minisztereinek részvételével az Európai Tanács Elnökségét képviselő Pedro Silva Pereira miniszter úr elnökletével, Siim Kallas úr, az Európai Bizottság alelnöke jelenlétében megtartott értekezletükön.
A MINISZTEREK EMLÉKEZTETNEK, HOGY:
1. Az Európai Tanács 2005. márciusi felhívására a Bizottság, a Tanács és a tagállamok megújították a Lisszaboni Stratégiát, amely az európai növekedést és a foglalkoztatást állította a középpontba. A Lisszaboni Partnerség a Növekedésért és a Munkahelyekért az EU központi irányelve a közszolgáltatások átalakítása és a jobb és innovatívabb szolgáltatások az állampolgárok és a vállalkozások számára kialakítása terén is.
2. Az i2010 kezdeményezés “Az Európai Információs Társadalom a növekedésért és a foglalkoztatásért” kulcseleme a megújított „Lisszaboni Partnerség a Növekedésért és a Munkahelyekért”-nek. Az i2010 kezdeményezést 2005. júniusban fogadta el az Európai Bizottság.
3. Az Egyesült Királyság elnöksége idején 2005. novemberben, Manchesterben kiadott E-kormányzati Miniszteri Deklaráció ambiciózus célokat tűzött ki 2010-re, hogy erőteljes lendületet adjon Európának.
4. A Manchesteri Deklaráció céljaival összhangban és célkitűzései elérésének támogatására a Bizottság 2006 júniusban elfogadta az i2010 E-kormányzati Akciótervet. A Manchesteri Deklaráció kulcsszerepet játszik a tagállamok közötti együttműködés építésében.
5. Az EU direktívák, mint például a Szerviz Direktíva végrehajtása nagy mértékben az információs és kommunikációs technológiákra (IKT) alapul, mint az állampolgárokat és vállalkozásokat érintő adminisztratív eljárások modernizálásának alapfeltételére egész Európában.
A MINISZTEREK MEGÁLLAPÍTJÁK, HOGY:
6. A módozatok, ahogyan az állampolgárok kapcsolatba kerülnek a közigazgatási szolgáltatásokkal, folyamatosan fejlődnek. A technológia és a társadalom folyamatosan változtatja az állampolgárok és vállalkozások valamint a kormányzat egymásra hatását, különösen pedig az állampolgárok és vállalkozások kormányzati szolgáltatásokkal szembeni elvárásait. Európa szerte nagy beruházások történnek az IKT alapú kormányzati szolgáltatásokba. A kormányzatok számára alapvető érdek biztosítani, hogy az állampolgárok és a vállalkozások részesüljenek ezeknek a beruházásoknak az előnyeiből. Az állampolgár-központú szolgáltatások fontosságának megértése és felismerése és az adminisztratív korlátok csökkentése a siker alapvető feltétele.
7. Jó fejlődés tapasztalható a Manchesteri Miniszteri Deklaráció célkitűzései és az E-kormányzati Akcióterv céljai megvalósítása terén. Az európai országok jól haladnak e-kormányzati kezdeményezéseik megvalósításával, jelentősen hozzájárulva ezzel a növekedési és munkahely-teremtési lisszaboni célkitűzésekhez. Az országok nagy többsége nemzeti akciótervet dolgozott ki a 2010-re kitűzött célok elérésére, összhangban Manchesteri Deklarációval és az Akciótervvel. A tagállamok egyetértésével közös munkaterv került kidolgozásra az elektronikus azonosításra (eID), az e-közbeszerzésre és a befogadó e-kormányzatra.
8. Az e-kormányzat kezd alapvetővé válni, mint a legtöbb EU-s vagy nemzeti szintű irányvonal, ami IKT alapú megoldásokat kíván a megvalósításához. Ilyen például a Szolgáltatási Direktíva, amely 8. cikkelyében felhívja a figyelmet az elektronikus eszközök és a határokon átnyúló interoperábilis IKT alapú megoldások fontosságára.
9. A határokon átnyúló információcsere igényének való megfelelés érdekében – például azoknak, amelyek a Szolgáltatási Direktíva előírásaiból fakadnak – a tagállamok fokozzák erőfeszítéseiket a határokon átnyúló interoperabilitás elérése érdekében, ahogy azt megtették az elektronikus azonosítás és az e-közbeszerzés területén. Az interoperabilitás célkitűzései megfelelően alkalmazhatók a Szerviz Direktíva 8. cikkelyének megvalósításakor az interoprábilis és kölcsönösen hitelesített elektronikus azonosítás és elektronikus dokumentumok lehetővé tételével. Az IKT intelligens használata erősen hozzá fog járulni a belső piac megerősítéséhez, amely megkívánja az interoperabilitást a nemzeti rendszerek között az elektronikus korlátok nélküli belső piac biztosítására.
10. Az ambiciózus i2010 Manchesteri célok és az Akcióterv célkitűzéseinek elérése érdekében a tagállamoknak meg kell tartani a lendületüket a következő prioritások területén:
10.1. A közös EU irányvonal célkitűzései a határokon átnyúló interoperabilitás megerősítésére és az adminisztratív korlátok csökkentésére megkívánja, hogy a tagállamok meghatározzák azokat a szolgáltatásokat és tevékenységeket, amelyek egyszerűbbé teszik az állampolgárok számára a közszolgáltatásokhoz történő hozzáférést.
10.2. Annak érdekében, hogy minden állampolgár részesülhessen az IKT alapú közigazgatás előnyeiből, a befogadó e-kormányzat irányelveknek foglalkozniuk kell azzal, hogy mi a legjobb kombinációja az online szolgáltatásoknak és egyéb csatornáknak, például naprakész IKT eszközökkel felszerelt IT-mentor.
10.3. Az IKT eszközöknek az átláthatósági és demokratikus elkötelezettségi irányelvek részeként való használata sikeres volt sok nemzeti, regionális és helyi kezdeményezés megvalósításában. Ezeknek a tapasztalatoknak és az Európai Parlament kezdeményezésére a Bizottság által 2006-ban bejelentett e-közbeszerzési tevékenységek tapasztalatainak a megosztása értékes tapasztalatokhoz fog vezetni.
11. Az i2010 E-kormányzat Munkacsoport sikeres munkájára alapozva további kooperáció szükséges a 2010-es Manchesteri célok és az Akcióterv célkitűzéseinek folytatására. Szintén világos, hogy a Versenyképességi és Innovációs Keretprogram (Competitiveness and Innovation Framework Programme – CIP) új IKT Irányelv Támogató Programja (ICT Policy Support Programme – ICT PSP) más kiegészítő programokkal és irányelvekkel együtt fontos és katalizáló szerepet játszik, amely elősegíti a tagállamok egyedi beruházásait az e-kormányzat terén.
12. Európa átalakítása egy környezet-érzékeny, energia-takarékos és alacsony üvegházhatású gáz kibocsátású gazdasággá politikai prioritás, és tovább kell kutatni az e-kormányzat további lehetséges hozzájárulását ehhez az átalakuláshoz.
13. A közszolgáltatásoknak sok területe van, ahol a technológia által indukált átalakulások a szolgáltatás nyújtás, az irányelv alkotás és az adminisztráció folyamatainak újratervezésével drámaian növelni lehet az eredményességet és a hatást, beleértve ezeket a folyamatokat támogató és működtető szervezetek átalakítását is. A modern technológia értékeinek hasznosítása és ezeknek az értékeknek a változások irányításához való kötése komoly vezetői képességeket kíván meg.
A MINISZTEREK EGYETÉRTENEK A KÖVETKEZŐ PRIORITÁSI TEVÉKENYSÉGEKBEN:
1. Határokon átnyúló interoperabilitás
Megerősítik a tagállamok közötti együttműködést, különös tekintettel a nagy hatású és széles skálájú ICT PSP pilot projektekre a határokon átnyúló e-közbeszerzés és a nemzeti eID-k kölcsönös elfogadása témakörökben. Folyamatos figyelmet kell szentelni a technikai szabványok és nyilvánosan elérhető specifikációk nyíltságának és definiálásának.
Ki kell jelölni azokat a területeket, amelyeken a tagállamok együttműködnek, és az Európai Bizottsággal együtt meg kell határozni a megfelelő működési módozatokat a Szerviz Direktíva megvalósításához szintén szükséges határokon átnyúló interoperabilitás definiálásához, fejlesztéséhez, megvalósításához és monitorozásához.
Ezen célok támogatására az állampolgárok és vállalkozások azonosításával (eID) és az e-közbeszerzéssel kapcsolatos tevékenységeket fel kellene gyorsítani, mivel ezek építő elemei más nagyhatású szolgáltatások megvalósításának.
2008 végére a tagállamoknak össze kell állítaniuk a nagy hatású szolgáltatásokhoz tartozó prioritási területek listáját, amelyeket tovább lehet fejleszteni pán-európai szinten EU-s programok támogatásával.
2. Adminisztratív korlátok csökkentése
Használjuk az e-kormányzatot mint eszközt az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív korlátozásának csökkentésére tett célkitűzések megvalósítására Európában. Használjuk a nemzetközileg elfogadott metodológiákat (pl. Standard Költség Modell) az e-kormányzati szolgáltatások értékelésére, különös tekintettel az IKT nyújtotta előnyök kiaknázására és a közszolgáltatások hatására. Használjuk az információ újrahasznosításának lehetőségeit a legális törvényességi keretek között, különös tekintettel az adatvédelmi szabályokra. További speciális figyelmet szükséges fordítani a kis- és közepes vállalkozásokra (KKV-k), mint korlátok csökkentésének és az akadálytalan közszolgáltatások fő kedvezményezettjeire.
Nyújtsunk e-kormányzati szolgáltatásokat, amelyeket könnyebb használni, amelyek minden állampolgár számára előnyöket nyújtanak növelve a felhasználó központúságot, fejlesztve az elérhetőséget, a kényelmet és a felfelhasználói tapasztalatokat.
2008 végéig a tagállamok jelentik zászlóshajó e-kormányzati szolgáltatásaik eredményeit, amelyek jelentős mértékben hozzájárultak az adminisztratív korlátok csökkentéséhez. Törekedniük kell, hogy meghatározzák és fontosság szerint sorba rendezzék azokat a további fejlesztéseket, amelyek a következő években leginkább hozzájárulnak az adminisztratív korlátok csökkentéséhez, különös tekintettel a KKV-kre.
2010-re a tagállamok egy közös tudás-keretrendszert fognak használni, amelynek célja az egymás tapasztalataiból való tanulás. Szintén megosztják az IKT nyújtotta előnyök és a közszolgáltatások hatásának mérésere szolgáló bevált gyakorlatokat.
3. Befogadó e-kormányzat
Növekedjen a társadalmi hatás annak biztosítása által, hogy minden állampolgár részesül az e-kormányzati szolgáltatások előnyeiből. Segítse elő a jobb társadalmi környezetet, magasabb kohéziót, nagyobb hatékonyságot a szociális támogatásra szorulók és az IKT eszközöket önállóan használni képtelenek számára nyújtott kormányzati szolgáltatásokon keresztül. Legyenek elérhetők célzott, kombinált, flexibilis és hozzáférhető több csatornás szolgáltatások, beleértve a szemtől szembe történő segítségnyújtást és az IKT eszközök által nyújtottat, a hagyományos csatornák megörzése és biztosítása mellett. Legyen lehetőség a szolgáltatások kombinált nyújtására és a szolgáltatás nyújtásában résztvevők közötti jobb koordinációra minden szinten, különös tekintettel a nyilvános ügynökökre, akik speciális képzést igényelnek, és törvényi felhatalmazást, hogy eljárjanak az állampolgár helyett, ha szükséges.
2008 végéig a tagállamok meghatározzák és kicserélik a hátrányos helyzetűekre és potenciálisan kirekesztettekre vonatkozó e-kormányzati zászlóshajó irányelveikre vonatkozó információt.
4. Átláthatóság és demokratikus elkötelezettség
Fedezzük fel a társadalmi részvétel új útjait és az innovatív IKT technológia által lehetővé váló megnövekedett átláthatóságot a demokratikus elkötelezettség területén.
Osszuk meg a tapasztalatokat és szervezzük azok cseréjét, amelyeket az IKT használata révén lehetővé váló demokratikus elkötelezettség, részvétel és átláthatóság erősítése terén szereztünk, hasznosítsuk a különböző európai testületek, mint például az Európa Tanács, által végzett munka tapasztalatait.
2008 végére minden tagállam meghatározza és kicseréli azokat az információkat, amelyeket a társadalmi vita és a részvétel elektronikus eszközökkel való támogatására kidolgozott nemzeti kezdeményezései terén szerzett.
A fenti irányelvek megvalósításával a tagállamok elkötelezik magukat a technológia által lehetővé váló átalakulási változási folyamatok mellett. Az átalakulások átfogják és hatással lesznek minden kormányzati területre és a megosztott szolgáltatások intenzívebb használatához vezetnek. A tagállamoknak bátorítaniuk és irányítaniuk kell a folyamatok hasznosítását és újraszervezését.
A tagállamok folytatják a személyiségi jogok védelmének támogatását, csak úgy mint a bizalom és a biztonság növelését, amit többek között az elektronikus azonosítás és hitelesítés széleskörű használatával lehet elérni.
A tagállamok kiaknázzák az e-kormányzati akciók lehetőségeit, hogy jelentősen hozzájáruljanak a klímaváltozás megelőzéséhez és az energiatakarékossághoz, nevezetesen a fogyasztás és a szennyezés csökkentésére tett erőfeszítésekkel.
A MINISZTEREK FELKÉRIK AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGOT, HOGY:
1. Támogassa a tagállamok együttműködését a Szolgáltatási Direktíva megvalósítása során, és hozzon létre szinergiát a különböző EU-s programok és mechanizmusok között, amelyek támogatják a tagállamokat a Direktíva célkitűzéseinek elérésében.
2. Mozdítsa elő a tagállamok és az Európai Bizottság együttműködését a határokon és szektorokon átívelő interoperabilitás definiálását, fejlesztését, megvalósítását és monitorozását.
3. 2008 közepéig véglegesítse azokat az ezzel kapcsolatos munkákat, amelyek az Interoperábilis Európai E-közigazgatási Szolgáltatások Nyújtása a Közigazgatásnak, a Vállalkozásoknak és az Állampolgároknak (IDABC) című program keretében folynak, és tegyen javaslatot az Európai Interoperabilitási Keretrendszer (EIF) új verziójára, amely lehetővé teszi interoperábilis európai e-közigazgatási szolgáltatások fejlesztését szoros együttműködésben a tagállamokkal.
4. Folytassa megfelelő eszközök használatát az európai e-kormányzati munkaterv célkitűzései elérésének elősegítésére. Különösen az i2010 E-közigazgatási Munkacsoport keretében történő sikeres együttműködést, az IDABC programot és további pilot projektek és tematikus hálózatok fejlesztését az ICT PSP program keretében az e-kormányzati irányelvek megvalósításának támogatására.
5. Segítse elő a tagállamok együttműködését a különböző programok által támogatott adminisztratív korlátok csökkentésére tett erőfeszítéseik területén. Folytassa a korlátok csökkentését a meglévő direktívák egyszerűsítésével és modernizálásával, és alkalmazza ezeket az elveket a jövőbeni szabályozások előkészítésében is. A jövőbeni szabályozásnak különösen hatással kell lennie az IKT infrastruktúrára és a szolgáltatások átalakulására.
6. Segítse elő a tagállamok által elfogadott Befogadó E-kormányzati munkaprogram végrehajtását, az ICT PSP keretében támogassa a Befogadó E-kormányzati pilot projekteket és a bevált gyakorlatok cseréjét a tagállamok között.
7. Építsen a folyamatban lévő E-részvétel kutatásra, és határozza meg az E-részvétel kutatási eredményeinek hasznosítására és kiaknázására szolgáló jövőbeni támogatási mechanizmusokat, jelölje ki a bevált gyakorlatok eseteit, és ösztönözze a tagállamok által megszerzett tapasztalatok cseréjét.
8. Foltassa az e-kormányzati bevált gyakorlatok cseréjére és hasznosítására tett erőfeszítéseit, és azok szélesebb európai skálán történő elterjesztését az e-kormányzati bevált gyakorlatok cseréje szolgáltatás (ePractice) lehetőségeinek teljes kihasználásával.
9. A tagállamokkal és nemzetközi szervezetekkel (pl. OECD) együttműködve folytassa szofisztikált mérési módszerek kidolgozását. Szenteljen figyelmet az IKT alkalmazása által lehetővé váló változások előnyeinek kihasználására, beleértve az elektronikus közszolgáltatások (mind a front office, mind a back office) előnyeit is. Rendszeresen monitorozza és jelentse a tagállamoknak az i2010 E-kormányzati Akcióterv megvalósítása terén elért eredményeit.
10. Határozza meg és támogassa az e-kormányzat területén meghatározott irányelvek megvalósítását támogató kutatási tevékenységeket.
A miniszterek helyeslik a fentebb meghatározott prioritásokat és tevékenységeket, megfontolják, hogyan lehet őket legjobban integrálni a nemzeti stratégiákba, és 2008 végére jelenteni fogják, hogy milyen előrehaladást értek el ezen célok megvalósítására tervezett tevékenységek területén.
A miniszterek egyetértenek abban, hogy a Lisszaboni Stratégia által megkívánt nemzeti reform programoknak kifejezetten meg kell határozniuk az e-kormányzati kezdeményezések hozzájárulását a növekedéshez és a munkahelyteremtéshez, különös tekintettel az ebben a deklarációban kifejtett négy cselekvési irány, a Manchesteri Deklaráció és az Akcióterv által indukált hozzájárulásokra.
Felismerve, hogy az e-kormányzat növekvő kulcsszerepet játszik nemzetközi viszonylatban, a miniszterek egyetértenek a bevált gyakorlatok cseréjében és értékelésében, az együttműködés fejlesztésében harmadik országokkal, akik érdeklődnek és elfogadják az afrikai országokkal való együttműködés elmélyítésére tett portugál kezdeményezést, hasznosítva a Portugál Elnökség ideje alatt lebonyolításra kerülő Európai-Afrikai Csúcstalálkozó tapasztalatait.
A miniszterek egyetértenek abban, hogy ezt a deklarációt továbbítsák a Közlekedési, Távközlési és Energia Tanácshoz, és üdvözlik az Európai Bizottság ezen deklarációban lefektetett tevékenységek realizálására vonatkozó törekvéseit.
Végezetül a miniszterek köszönetet mondanak a Portugál Elnökségnek és az Európai Bizottságnak a IV. E-kormányzati Miniszteri Konferencia és Miniszteri találkozó megszervezéséért, és várakozással tekint a 2009.ben, a Svéd Elnökség ideje alatti E-kormányzati Miniszteri Konferencia elé.







