eInclusion.hu – Tudásbázis

Első Magyar eInclusion Jelentés 2007
Beköszöntő

Magyarországon eddig nem készült eInclusion, azaz információs társadalmi befogadás jelentés. Ez az első olyan tudományos igényű, dokumentatív munka hazánkban, amely az információs társadalom kérdését azok szempontjából vizsgálja, akik társadalmi, életkori, egészségi helyzetüknél fogva eddig kimaradtak belőle. Magyarország információs társadalmi fejlődésének kibontakozása a Sulinet-tel vette kezdetét, amikor fiatalok ezrei szervezett módon léphettek át a modern világba. Ez az úgynevezett „felmenő rendszer” találkozott az új technológiák terjedésének formájával, amelyben a tudományos-társadalmi-gazdasági elitből fokozatosan terjedt lefelé az információs társadalmi technológiák alkalmazása. Azonban az információs társadalom fejlődése nem csak pozitív hatásokkal kifejezhető folyamat. Miközben közel sem mindenki a hálózati társadalom tagja, mégis kijelenthető: az információs társadalom folyamatai mindenkire hatással vannak. Egy realista kép kialakítása megköveteli, hogy pontosabban lássuk az információs- és kommunikációs technológiai eszközök által fokozódó társadalmi kirekesztés folyamatait, mértékét, annál is inkább, mert Magyarország megosztottsága az IT eszközök alkalmazásában is egyre mélyül. A digitális szakadék áthidalásában a hazai civil szervezetek, könyvtárak, művelődési intézmények léptek fel először kellő következetességgel. Sajnálatos, hogy a megosztottság ezen új jelenségein a tavaly megszűnt Informatikai és Hírközlési Minisztérium sem tudott változtatni. Az Európai Unió (de az USA, és számos ázsiai kormányzat is) immár lassan egy évtizede támogatja azt, hogy eme szakadék szomorúbb oldalán rekedtek csatlakozzanak az internet használók százmilliós táborához. 2008-ban ezért szervezik meg az e-Befogadás évét, s tavaly ezért fogadta el 32 európai vezető az ún. Rigai Nyilatkozatot, amelynek lényege: a leszakadással fenyegetett csoportok (idősek, munkanélküliek, fogyatékkal élők) és a többségi társadalom között feszülő digitális megosztottságot a felére kell csökkenteni. További cél a szélessávú lefedettség növelése – alapvető eszköz a hátrányos helyzetű régiókban élő emberek információs társadalommal kapcsolatos esélyegyenlőségének megteremtéséhez – és a kormányzati weboldalak teljes mértékű akadálymentesítésének elérése – ez elsősorban a leszakadással fenyegetett csoportok számára fontos.

Véleményünk szerint, Magyarország elég sok pénzt (de lehet, hogy nem eleget) fordított technikai beruházásokra, hálózatok építésére, de valójában elhanyagolható filléreket áldozott arra, hogy a hátrányos helyzetű csoportok felfedezzék a világhálót és annak lehetőségeit, és ennek nyomán fordítsanak sorsukon, növeljék életminőségüket. Az emberbe történő beruházás marad el újra és újra, egyelőre a Nemzeti Fejlesztési Tervből is, és a jövőért és az idősödő generációkért egyaránt aggódó cselekvők, civilek, önkormányzatok és magánemberek nem látják nyomát a stratégiai, emberközpontú, életminőségre, aktív cselekvésre inspiráló kormányzati tetteknek. Egy-egy ember élete nem versenyképességi, szociális vagy egészségügyi kérdés. A boldogság és a biztonság, az emberi kapcsolatok megmaradása nem mérhető megtérülésekkel és profitrátával. De azt gondoljuk, hogy Magyarország nem mondhat le arról a 3.000.000 főnyi 50 év feletti állampolgára életminőségének javításáról, aki még nem használja a világhálót.

Az informatika esélyteremtő eszköz, ugyanakkor nem látjuk még, hogy ez valójában az életünk része, a döntéshozók alapfilozófiája, kormányzati tettek alapja lenne. Így az Európai Unió vezetőivel együtt kérjük a magyarországi döntéshozókat, hogy lépjenek túl a klasszikus, több évtizedes beállítottságon, amely szerint a hátrányos helyzet egészségügyi-, szociális- vagy foglalkoztatási kérdés. Ez sokkal több és kevesebb is annál: életminőségi kérdés. Úgy véljük, hogy az internet használatának általános képessége ‑ amit az informatikai civil szervezetek általánossá tenni javasolnak ‑ egy lépéssel vinné előre Magyarországot. Aktív, gondolkodó polgárai kerülnének (információs társadalmi) befogadásra; még olcsóbbá és még tágasabbá válna az informatika piaca; informáltabb, még civilizáltabb, még felelősebb emberek lennének honfitársaink.

Magyarország a rendszerváltás óta eltelt évek alatt a hátrányos helyzetűek (idősek, vidéken élők, kisebbségek, fogyatékkal élők) életének digitális akadálymentesítésére összesen még 300 méternyi autópálya árát sem fordította. Modern, fejlődő országban szeretnénk élni. Hogy ez a fejlődés erőre kapjon, ahhoz nem lehet lemondani Magyarország lakosságának több mint feléről. Őket is a modern, dinamikus Magyarország részévé kell tenni. Most!

Dombi Gábor & Molnár Szilárd

eInclsuion éves jelentés 2007